promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kötve-fűzve – arról dönthetsz, hogy melyik Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszebb könyve!
Borítókép:  Könyvtár promo
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A jubileumi, 90. Ünnepi Könyvhét országos, megyei és városi megnyitóját együtt, egy helyen tartják ebben az évben: a miskolci Könyvtéren, azaz az Erzsébet téren, június 12-én, délután 16 órakor. Ezt a különleges alkalmat – többek között – egy új kezdeményezéssel is ünnepli a programok szervezője, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Életre hívták a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019 című versenyt.

A benevezett munkák a központi épületben nézhetők meg, és ott lehet szavazni, hogy melyik legyen a közönségdíjas.

Mivel a versenyre csak megyei kiadójú vagy megyei grafikai műhelyben készült kiadványokkal lehet nevezni, sokan kérdezték kételkedve: jelenik meg annyi könyv, hogy érdemes legyen versenyt kiírni? Nos, most az első évben 30 kötet versenyez, bizonyítva, hogy igen, nagyon gazdag, sokrétű és igényes a megyei könyvtermés. A verseny kiírásával pont az volt a szervezők célja, hogy ezt minél szélesebb körben megmutassák.

Mivel a Kötve-fűzve versenyt a tervek szerint minden második évben rendezik meg, most 2017-18 könyvtermése kerülhet a bírák elé. A zsűri a tartalmat nem vizsgálja, csak a kivitelezés alapján dönt. A közönségdíjas munkát természetesen az olvasóknak kell kiválasztaniuk – ugyancsak a könyvek külseje alapján. A díjat nyert pályázók – a közönségdíjas is – kortárs képzőművészeti alkotást kap elismerésként. A pályázó köteteket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár I. emeletén lehet megnézni, és ott lehet szavazni is. A szavazók is nyerhetnek, közöttük egy ugyancsak szép kivitelezésű könyvet, a könyvtár által most megjelentetett Lillafüred képeslapalbumot sorsolnak ki!

Szavazni június 8-án könyvtárzárásig lehet. Eredményt a 90. Ünnepi Könyvhét felvezető rendezvényeként, június 11-én hirdetnek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás