promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újra gyerekdaltól lesz hangos a Miskolci Művház
Borítókép:  VOKE promó
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ezúttal is izgalmas versenynek nézünk elébe, számos musical betétdalból, illetve magyar szerzők alkotásaiból adnak elő a jelentkezők, akik 6-15 éves gyermekek. 

Immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre, 2019. május 17-én 13:00 órától és 18-án 10:00 órától a nagy hagyományokkal bíró Gyermekdal Találkozó a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Ezúttal is izgalmas verseny ígérkezik: hiszen számos musical betétdalból, illetve magyar szerzők alkotásaiból adnak elő a jelentkezők.

A zsűri elnöki szerepét Sulymosiné Kiss Katalin, a miskolci Garabonciás Művészeti Iskola zenetanára tölti be, továbbá a zsűri asztalánál helyet foglal még Molnár András a Szent István rádió műsorvezetője, valamint Bujtásné Bányay Melinda énektanár is. Ebben az évben is, a korábbiakhoz hasonlóan, a döntőbe a legjobbak juthatnak tovább.

A korábbi évek tapasztalatai alapján most sem lesz könnyű dolga a zsűrinek a döntést illetően. A kedves dallamok várhatóan nem csak az előadóknak, de a népes közönségnek is sok örömet szereznek majd. A szervezők remélik, hogy mindenki kellemes élményekkel gazdagodik az idei rendezvénnyel és jövőre is hasonló érdeklődés mellett rendezhetik meg ezt a számukra igen kedves eseményt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás