Töménytelen mennyiségű program közül választhatunk Miskolc Város Napján

Koncertek, gasztronómiai finomságok, állatsimogató, különleges autócsodák és számos családi program vár azokra, akik május 11-én kilátogatnak a Szent István térre, valamint az Erzsébet térre. A Miskolc Város Napja alkalmából megrendezett eseménysorozaton a civil szervezetek mellett a helyi szolgáltatók is látványosságokkal készülnek, a kisgyermekesek pedig idén is bekapcsolódhatnak az Emeljünk magasba minél több gyereket! kihívásba.
A Szent István téri színpadon népszerű miskolci zenekarok és énekesek szórakoztatják majd a közönséget: itt lesz Veréb Tamás, a Bíborszél, a Jam Fix, az ÁLL-A-TOK és a Paddy and the Rats is. Fellép a Destination Drum dob csapat, valamint a Főnix Tűzzsonglőr Csoport is.
Az Erzsébet téren a miskolci civil szervezetek várják az érdeklődőket játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal, önkéntességi lehetőségekkel és kötetlen beszélgetéssel.
A Miskolc Holding tagvállalatok jóvoltából a kicsik kipróbálhatják hogyan működik a kukás autó, részt vehetnek egy különleges városnézésen egy veterán autóbusszal, gumicukrot készíthetnek, de lesz állatsimogató is a kicsik örömére.
A kezes-lábas játszóházban igazi kihívások elé állítják majd az apróságokat és szüleiket egyaránt: milyen játék a Szívd fel bringám? És a billeGolyó?
A különleges járgányok is várják vezetőjüket: az utcaseprő tricikli, a körbringa és a szelektív daru is.
A Magyar Honvédség toborzó napján megnézhetnek egy berendezett katonai hálókörletet, kipróbálhatják a repülőgép-szimulátort és lesz lézerpuska-lövészet is.
A programokon a részvétel ingyenes.
A program:
2019. május 11. szombat 13-17 óra, Erzsébet tér: Civil szervezetek bemutatkozása, kötetlen beszélgetések, önkéntességi lehetőségek, játszóházak, kézműves foglalkozások, önismeret és önfejlesztés és további változatos programok.
2019. május 11., Szent István téri színpad, 17-23 között:
- 14:00 Miskolci Mazsorett Együttes
- 14:30 Jól hangzik kórus
- 15.00 Kovácsovics Fruzsina gyermekkoncert
- 16:00 Jam Fix
- 17:30 Bíborszél
- 19:00 Veréb Tamás Live
- 20:30 ÁLL-A-TOK
- 22:00 Paddy and the Rats
- A felsoroltakon kívül fellép a Destination Drum és a Főnix Tűzzsonglőr csoport
Kísérő programok 14.00-18.00 óra között:
- ️a Magyar Honvédség toborzó nap
- ️a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Europe Direct Információs Központ: logikai, ügyességi játékok, ugrálóvár
- ️bemutatkoznak a Miskolc Holding tagvállalatai: MIHŐ Kft., MIREHU Nonprofit Kft., MIVÍZ Kft., MVK Zrt., Miskolci Állatkert és Kultúrpark
- ️MEAFC kosárlabdázóinak bemutatója
- ️Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület bemutatkozása
- ️kezes-lábas játszóház
- ️21:00 a miskolci amatőrcsillagászok távcsöves bemutatót tartanak (kedvező időjárás esetén)
