promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Visszatér Miskolcra a Budapest Klezmer Band
Borítókép:  MKK promó
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Művészetek Háza visszatérő vendége a Budapest Klezmer Band. Legközelebb május 12-én lépnek itt föl, Klezmervarázs műsorukkal, 19 órai kezdéssel. Az est vendége: Szinetár Dóra, a koncert 90 perces. Az immár 29 éves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét.

Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc Fegya komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, minden fellépésükön újra és újra sokoldalúságukról tesznek tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, „Purim, avagy a sorsvetés” című produkciójában, amelyben élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét.

Ezzel a produkcióval Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben, Szlovákiában, Németországban, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban is turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A „Menyasszonytánc” című saját klezmer-musicaljük az Operettszínházban 6 éve folyamatosan teltházzal megy. Játszották a Pécsi Nemzeti Színházban a „Getto” c. musical-drámát is.

A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözését is, művelve ezzel a rendkívül divatos zenei formát, a „crossing-over”-t.
 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás