promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bemutatjuk a nyári napközis táborokat Miskolcon
Borítókép:  MKK prómó
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az utazásokhoz bérlet vagy jegy szükséges. A legtöbb tábor rövid bemutatóval zárul, melyen a szülők és az érdeklődők megtekinthetik, hogy mit tanultak a gyermekek az itt  eltöltött idő alatt. A részvétel feltétele a szülői nyilatkozat kitöltése, valamint orvosi igazolást arról, hogy a gyermek közösségbe mehet.

A napközik hétfőtől-péntekig, 8-16 óráig tartanak. Délelőtt szakmai foglalkozások, délután színes programok várják a táborozó gyerekeket. A részvételi díj tartalmazza az étkezés és a belépők árát, illetve az egyéb szakmai költségeket.

Lovas-íjász napközi

2019. június 24-28. és augusztus 26-30. Helyszín: Diósgyőri vár – Lovagi Tornák Tere
Részvételi díj: 26 500 Ft/fő (napi háromszori étkezés)

A fiatalok megismerkednek a lovakkal, lószerszámokkal és a lovak gondozásával. Belekóstolnak a munkalovaglás alapjaiba (sztyeppei típusú és western), valamint az eszközhasználatba lóháton (íj, lasszó). Hangsúlyt kap a régi lovas hagyományok felelevenítése és a hitvilág erre épülő elemeinek megismertetése. A délutáni programok során a Diósgyőri várat ismerhetik meg a gyerekek (interaktív tárlatvezetés, kézműveskedés, emléktárgykészítés). Bővebb információ és jelentkezés: 46/412-508

Játéktár napközi

2019. július 1-5. Helyszín: Vasgyári Közösségi Ház. 
Részvételi díj: 25 000Ft/fő (napi háromszori étkezés)

Egy igazán sokszínű és élménydús napközi várja a gyerekeket ebben a táborban is. A szakmai program a játékok sokfélesége köré összpontosul. Cél, hogy bemutassák, a digitális játékokon kívül is létezik egy világ, ami rengeteg játéklehetőséget rejt magában. Társasjáték, közösségi dráma játékok, szabadtéri, ügyességi játékok, népi játékok, játék készítése és extrém kaland a Factory Arénában. Mindennap más és más játékélmény. Bővebb információ és jelentkezés: 20/340-83-80

Ady RajzStúdió

2019. július 1-5. és augusztus 5-9. Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház.
Részvételi díj: 21 000 Ft/fő

Nem csak olyan gyerekeket várnak a szervezők, akik tehetségesek, vagy művészeti irányban szeretnének továbbtanulni, hanem olyanokat is, akik a csendesebb, megnyugtatóbb elfoglaltságokat szeretik és szeretnének megismerni új technikákat. Ajánlott korosztály: 8-14 év. Szakmai csoportvezető: Dobogné Dancs Zsuzsanna rajztanár. Bővebb információ és jelentkezés: 46/530-516, 70/698-9141

Kutyás napközi

2019. július 8-12. és július 29-augusztus 2. Helyszín: Diósgyőri vár – Lovagi Tornák Tere
Részvételi díj: 23 500 Ft/fő (napi háromszori étkezés)

A napközi fő témája a kutyával való foglalkozás alapismeretinek elsajátítása, a gazdi-kutya viszonyának kialakítása, alap engedelmességi feladatok gyakorlása, felelős állattartás, trükkök gyakorlása klikkerrel, betekintés a terápiás-kutyák munkájába, állatasszisztált, kutyával támogatott játékos fejlesztő foglalkozások. A délutáni programok: Diósgyőri vár (interaktív tárlatvezetés, kézműveskedés, emléktárgykészítés, íjászat), kirándulás, bemutatók. Szakmai csoportvezető: Szabó Szabina (Miskolci Ebnevelde). Bővebb információ és jelentkezés: 46/412-508.

Feltétel: Oltási könyv bemutatása (érvényes veszettség elleni oltással, 2 hónapnál nem régebbi féregtelenítéssel), állatorvosi nyilatkozat, temperamentumteszt a tábor előtt, felelősségvállalási nyilatkozat.

Vár(a) tábor

2019. július 15-19. (7-11 éves korosztály számára), 2019. augusztus 5-9. (12-15 éves korosztály számára) 
Helyszín: Diósgyőri vár. Részvételi díj: 22.000Ft/fő (napi háromszori étkezés)

„Élményekre és kalandra vágysz?”

Öt nap alatt megismerkedhetsz a Diósgyőri vár történetével, egy középkori vár hétköznapjaival, találkozhatsz a vár népével. Játékos feladatok segítségével kalandozhatsz a mese és a zene világában, a rég múlt időkben. Fejlesztheted előadói képességedet, kézügyességedet, de bátorságodat is próbára teheted különféle ügyességi játékokban. Szakmai csoportvezető: a Diósgyőri vár udvartartása. Bővebb információ és jelentkezés: 46/412-508

Lovas-alkotótábor

2019. július 15-19. és augusztus 12-16. Helyszín: Görömbölyi Művelődési Ház
Részvételi díj: 24 500 Ft/fő

A görömbölyi helyi lovardában a gyermekek megismerkednek a felelős állattartás és a lovaglás alapjaival. Orosz Ila iparművész vezetésével különböző képzőművészeti technikákat tanulnak, játékos önismereti foglalkozásokon vehetnek részt. Mindemellett a gyermekek megismerkednek a festészet, a rajz és a szobrászat eszközeivel és módszereivel, betekintést nyerve a színek és formák változatos világába. Ajánlott korosztály: 9-14 év. Bővebb információ és jelentkezés: 46/360-471 vagy Dobos Barbara: 70/491-2609

Kezdő társastánc napközi

2019. július 22-26. Helyszín: Ifjúsági Ház 
Részvételi díj: 21 500 Ft/fő (napi háromszori étkezés)

Az 5-8 éves gyerekek a standard és latin táncok alapjaival, koreográfiákkal ismerkedhetnek játékos formában. A tánctanulás mellett sok-sok móka és huncutság várja a kicsiket. Szakmai csoportvezető: Mezei Ágnes és Garabuczi Zsófia (KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes). Bővebb információ és jelentkezés: 46/412-508

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás