"Hál' Istennek, elköltöztünk onnan" - Óriási a felháborodás, épül a TISZA-kormány alatti első akkugyár

A CATL leányvállalata még a Fidesz idejéb kezdett mozgolódni Debrecenben, de csak most értek a célegyesbe.
Már az áprilisi választások előtt is az egyik legnagyobb ütközési zóna volt az akkumulátorgyárak témája az akkor még kormányon lévő Fidesz és a végül kormányt váltó TISZA Párt között. Országszerte mozgolódásban vannak a külföldi óriás cégek, akik az elmúlt években rendre megtelepedtek Magyarországon, köszönhetően a kedvező feltételeknek, melyeket a hatalom biztosított számukra. Most egy utolsó ajándéka teljesülhet a Fidesznek a magyarok felé, mégpedig a kínai CATL közreműködésével.

Magyar Péternek sikerült, amiről Orbán Viktorék csak álmodtak: teljesen uralja a politikai életet a Tisza?
Olvass tovább...
A CATL még 2022-ben jelentette be, hogy megveti lábát hazánkban, létrehozva a második európai akkumulátorgyárát. A dolog pikantériája az volt, hogy a debreceniek már az első kapavágások előtt nem feltétlenül örültek a gyártó érkezésének. Azonban kétségtelen, hogy a végül idén év elején megkezdődött gyártás rengeteg embernek adott munkát mind a városban, mind egész Hajdú-Bihar vármegyében is.
A CATL pedig kihasználta a gazdasági lehetőségeket, melyeket az előző kormány biztosított a kínai mamutvállalat számára.
Mint kiderült a minap, a CATL az új kormány kritikái ellenére nem áll le. Olyannyira nem húzza be a kéziféket, hogy leányvállalata, a GreenPower Energy Debrecen Kft. máris egy új üzemet épít Debrecen mellett. A Kontroll Facebook-oldala által (is) hozott információ szerint a cég már tavaly év végén megkezdte az építkezést. Csakhogy az illetékesek akkor elfelejtették közölni a megfelelő szervekkel, hogy akkumulátoripari létesítményt hoznak létre.

Sokkoló fordulat a lélegeztetőgép-botrányban: életveszélyes gépeket bélyegeztek „jónak” Szijjártóék
Olvass tovább...
Szerencsére a friss hírek szerint alapvetően nem egy gyártóüzem létesítéséről van szó. "Csupán" egy részben kiszolgáló és újrahasznosító üzeme lenne a CATL-nek, ahol az akkumulátorcellák, modulok és pakkok csomagolását és összeszerelését végeznék, emellett gyártósori szerszámokat és szerelvényeket gyártanának, illetve javítanának. Már pontos számok is ismertek a 44 ezer négyzetméteren létesülő üzemcsarnok várható "teljesítményéről":
A dokumentáció szerint évente 2000–2200 tonna nem veszélyes és 80–85 tonna veszélyes hulladék keletkezhet, a teherforgalom pedig napi 124 nyerges szerelvénnyel, 52 személy- és kisteherautóval, valamint 12 busszal nőhet.
Természetesen a helyiek nem örülnek kimondottan annak, hogy a CATL ennyire mélyen készül megvetni a lábát a hajdúsági nagyvárosban. Ennek pedig hangot is adtak a világhálón:
"Hála istennek a közeljövőben (Tavasszal) költözünk innen Dunán túlra... azok akik meg ezt lehetővé tették élvezzék a jövőbeni következményeit."
"A 35-40 aranykoronás földeket, /melyeket őseink büszkén, verejtékezve műveltek és adták át utódaiknak/ eladtátok a kínaiaknak, hogy méreggyárakat építsenek rá! Nyilván a talajba jutott méreg nem marad kapun belül, kap belőle még több 10 km-re lévő termőföld tulajdonos is!"
"Nem baj, már kiszárad minden, lassan inni sem lesz víz, lényeg az akkugyár."
"Debrecen ne engedd, állítsátok meg a beruházást!"
"És mennyi vizet és áramot fogyaszt? Kik fognak ott dolgozni? Mennyit hoz ez az ország költségvetésébe!?"
- dohogtak az emberek a fejlemények miatt.
