Újra megnyílhat Budapest évek óta bezárt látványossága

Kilenc év bezártság után ismét remény mutatkozik arra, hogy látogatókat fogadhat a budapesti Planetárium, amelynek jövőjéről hamarosan szakértői egyeztetés kezdődik.
A Budapesti Planetárium 2017 óta nem fogad látogatókat. A rendszeres beázások miatt annyira leromlott az épület állapota, hogy az intézményben már nem lehetett megtartani az előadásokat. Volt, hogy a nyári esőzések idején víz került az épületbe, és még a mennyezet egy része is leszakadt. 2018-ban ugyan megtörtént a tető szigetelése, és az épület felújításának tervei is elkészültek, de az érdemi munkálatok már nem kezdődtek el.
Most azonban újra megcsillant annak a reménye, hogy a Planetárium ismét fogadhassa az érdeklődőket.
A tudományos és technológiai miniszter, Tanács Zoltán bejárta az épületet, hogy saját maga is láthassa annak jelenlegi állapotát.
Vele tartott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) képviselője is. A miniszter szívén viseli az épület sorsát. Bejegyzése szerint:
Augusztus elején szakértői egyeztetést fogunk tartani a társtárcákkal Planetárium jövőjéről.
A szakértői egyeztetés során megvizsgálnák annak lehetőségét, hogy ideiglenesen újranyissák az intézményt, de akár egy egészen új projekt megvalósításától sem zárkóznak el.
Karácsony Gergely is támogatja az ötletet, amelyről saját közösségi oldalán így nyilatkozott:
Ez már csak azért is nagyon jó hír, mert a Planetárium és a Népliget megújítása elképzelhetetlen egymás nélkül. A Népliget Magyarország legnagyobb történeti közparkja, amely fővárosi, állami és kerületi közös tulajdon, megújítása már csak ezért sem lehet kizárólag budapesti ügy, hanem országos jelentőségű városfejlesztési, környezetvédelmi és kulturális feladat.
A főpolgármester szerint a Planetárium felújítását érdemes lenne összekapcsolni a Népliget átfogó megújításával, mert a két fejlesztés egymást erősíthetné.
Az elgondolás kétségkívül nagyszerű, de a tulajdonviszonyok nehezítik a helyzetet, ugyanis a Planetárium az állam tulajdona, a vagyonkezelője azonban a TIT, míg a Népliget jelentős része a fővárosi önkormányzaté. Az épület jövőjéről ezért közösen kell megállapodni. Márpedig a korábbi években az együttműködés hiánya, valamint a finanszírozás bizonytalansága is akadályozta a felújítást.
A Budapesti Planetárium 1977. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a Népligetben. Az épület legfontosabb része a 23 méter átmérőjű kupola, amely alatt egyszerre négyszáz néző foglalhatott helyet. Az égboltot egy négy méter hosszú Zeiss Universal VI berendezés vetítette a kupolára, a szerkezet pedig több mint száz kisebb vetítőből és mintegy harminc motorból állt. A technológia mára elavult, de tudománytörténeti szempontból különleges értéket képvisel.
Egyelőre nincs döntés arról, melyik elképzelés valósulhat meg és mikor, de legalább újra beindult a gépezet a Planetárium ügyében.