Varga Judit megválna a közös múlt egyik fontos helyszínétől

Eladásra kínálják Varga Judit és Magyar Péter egykori közös otthonát. A Balaton-felvidéki ingatlanhoz nemcsak családi emlékek fűződnek, hanem egy sokat vitatott csoktámogatás története is.
A Balaton-felvidék eladó ingatlanjai között feltűnik egy balatonhenyei családi ház, amely korábban Varga Judit és Magyar Péter közös tulajdonában állt.
Balatonhenye a Káli-medence egyik csendes zsákfaluja, ezért a településre a nyugalom, a természetközeli környezet és a hagyományos balatoni építészet jellemző. A falu akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor kiderült, hogy itt építkezett a mai magyar miniszterelnök és akkori felesége. A 2144 négyzetméteres telket még 2013-ban vásárolták meg fele-fele arányban. Később ehhez még két üres telket vettek, így az együttes terület megközelítette a 16 ezer négyzetmétert. A telken állt egy ház, amelyet teljes mértékben felújítottak. A végeredmény olyan jól sikerült, hogy az ingatlan még a Szép Házak építészeti magazinban is szerepelt:
A családi ház akkor vált igazán témává, amikor kiderült, hogy a politikus házaspár 2017-ben igénybe vette a tízmillió forintos otthonteremtési támogatást az ingatlanhoz. A csokot azonban nyaralóra nem lehetett felvenni, Magyar Péter és Varga Judit viszont azzal érvelt, hogy Brüsszelt maguk mögött hagyva Balatonhenyén fognak élni három közös gyermekükkel együtt. Később azonban Budapesten vállaltak munkát, így ez a tervük meghiúsult.
A házaspár a támogatás felhasználása körül kialakult vita után vállalta, hogy ha a meghatározott idő végén sem költöznek be a Balaton-felvidéki otthonukba, akkor visszafizetik az összeget. Végül Varga Judit 2023-ban rendezte a támogatás visszafizetését.

Különleges, „harapott” naplemente vár Magyarországra: 27 év után újra napfogyatkozás lesz!
Olvass tovább...
Varga Judit és Magyar Péter 2023 tavaszán jelentették be, hogy 18 év után elválnak egymástól, a vagyonmegosztás után pedig a balatonhenyei ház Varga Judit tulajdonába került. A Blikk akkor Magyar Péter azóta már nem elérhető Instagram-bejegyzését idézte:
Ma elbúcsúztam Balatonhenyétől és a házunktól, amibe anno a teljes lelkemet és szívemet beleépítettem, és ahova mostantól csak vendégként járhatok.
A válásuk után ugyan olyan hírek röppentek fel, hogy Varga Judit egyre több időt tölt a településen, arról azonban nincs pontos információ, hogy valóban beköltözött-e a házba.
Most újabb fejezethez ért az ingatlan sorsa. Az Ingatlan.com eladó házai között ugyanis megjelent egy hirdetés, amelynek adatai és fényképei alapján a szóban forgó házat kínálhatják eladásra. Ha sikerül új tulajdonost találni, akkor az adásvétellel valóban lezárulhat Varga Judit és Magyar Péter közös múltjának balatonhenyei fejezete is.
