Túl meleg már a Duna, hamarosan korlátozások jöhetnek Magyarországon? Talán nem, de akkor sincs minden rendben.
Már halálos áldozata is van Nyugat-Európában az érkező, kontinentális lehűlésnek, amely igazán csak csütörtökre ér ide Magyarországra. Sajnos az aszályt nem igazán fogja enyhíteni az érkező ciklon, de mindenképpen elviselhetőbbé teszi majd a hazai klímát. Ma még nem igazán várható csapadék, de holnapra már erőteljesebb lesz a zivatarok valószínűsége, míg szerdára már megszűnik a kánikula, és így a harmadfokú hőségriasztás is a hőkupola feloszlása miatt.

Ekkor érkeznek pontosan az első zivatarok és a lehűlés, 30 fok alá esik a hőmérséklet - Időjárás-előrejelzés
Olvass tovább...
Hiába még csak június végét éljük, máris történelmi melegrekordra készülhetünk a Kárpát-medencében. A Velencei-tó megindult a teljes kiszáradás felé, a modern idők legalacsonyabb vízállását regisztrálják napról napra. Már a Duna is kezd erősen felmelegedni. A folyó a teljes vonalán 25 és 30 Celsius-fok között van.
Ezért már a Paksi Atomerőműnél is mindennap mérésekre van szükség, lévén a folyam látja el hűtéssel a reaktorokat.
Az erőmű tegnap Üzemi eseményről adott írt, ugyanis kritikus szintet ért el a Duna vízhőmérséklete, ami miatt immár csökkenteni kellett a reaktorok leadott teljesítményét is.
A Paksi Atomerőmű Dunára, mint hűtővíz forrásra gyakorolt hőterhelését a 15/2001(VI.6) sz. KöM rendelet szabályozza. A jogszabályban foglaltak szerint a 25 °C-ot meghaladó vízhőmérséklet esetén, a hűtővíz kibocsátási ponttól (a meleg vizes csatorna dunai torkolatától) 500 m-re lévő keresztszelvényben rendszeres méréseket kell végezni.
A ma délelőtti mérések során az egyik érték 29,81 °C-ot mutatott, amely meghaladta a 29,5 °C-os beavatkozási határt.
A rendelkezések szerint az atomerőmű szakemberei, a MAVIR-ral egyeztetve, a tegnap történt 243 MW-os leterhelésen túl, 2026. június 28-án 15:00-kor megkezdték a blokkok leterhelését, további 320 MW-tal.
- írta hivatalos közleményében a Paksi Atomerőmű Zrt.

Másik magyar nagyvárosba költözik a Pride, Karácsony Gergely váratlan bejelentést tett
Olvass tovább...
A szakértők szerint jelenleg a hétvégén visszavett teljesítménycsökkentéssel körülbelül mindössze 70 százalékon termel az erőmű Pakson.
Az energiaügyi miniszter, Kapitány István természetesen igyekezett megnyugtatni a közvéleményt. Az egykori világklasszis üzletember elárulta, hogy Magyarország villamosenergia-ellátása továbbra is biztonságos. A tegnapi tájékoztatás szerint az intézkedés előre meghatározott szabályok alapján történik, és a lakosság közvetlenül nem érzékeli a változást. Továbbra sem kell korlátozásoktól tartania a magyar háztartásoknak.

