promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Belföldi hírek

Botrányos biztonsági kamera felvétel került elő egy állatmenhely kertjéből, az ismeretlen férfit most is keresik


Botrányos biztonsági kamera felvétel került elő egy állatmenhely kertjéből, az ismeretlen férfit most is keresik
Borítókép:  Profimedia

Az állatmenhely megerősítette, ilyet soha senkinek nem szabad csinálnia.

Egy egészen megdöbbentő felvételt rögzített és tett közé az Állatbarát Alapítvány biztonsági kamerája a tegnap hajnali órákban. A videón jól látható, amint egy ismeretlen férfi odasétál a zárt kapuhoz, majd a táskájából előrángatva, egymás után négy védtelen kölyökmacskát hajít be a magas kerítésen keresztül az udvarra.

Az alapítvány munkatársai érthető felháborodással reagáltak az esetre, hiszen a férfi a saját felelőtlenségének az eredményét, a nemkívánt szaporulatot varrta erőszakkal a nyakukba, ráadásul úgy, hogy az átdobás közben a kiscicák súlyosan meg is sérülhettek volna.

Nem kérnek a mentegetésből

A menhely a bejegyzésében nyomatékosan és határozottan kijelentette, hogy elutasítanak minden olyan hozzászólást, amely próbálná megmagyarázni vagy mentegetni a férfi tettét.

Leszögezték azt is, hogy azonnal tiltani fogják azokat a kommentelőket, akik azzal jönnek, hogy "de legalább nem ölte meg", vagy "jól tette, hogy odavitte".

Az állatvédők szerint ideje véget vetni annak a szemléletnek, amely elfogadhatónak tartja a felelősség elhárítását. Mivel az alapítvány rendelkezik egy másik, jóval tisztább kamerafelvétellel is, felszólították a férfit, hogy önként térjen vissza, és vállalja a tette anyagi következményeit (például kölyökeledel vagy macskaalom formájában) - ellenkező esetben megteszik a rendőrségi feljelentést.

Civil összefogás mentette meg a magára hagyott kölyköket

A kidobott állatok elhelyezése komoly logisztikai problémát jelentett, mivel az Állatbarát Alapítványnak jelenleg egyáltalán nincs kapacitása újabb kölyökcicák befogadására. A kicsik szerencséjére azonban gyors segítség érkezett: egy civil macskamentő, Hajni azonnal a csapat mellé állt.

Ő vette át a négy kiscicát, hogy gondoskodjon az istápolásukról, a nevelésükről, és végül felelős, szerető gazdát találjon nekik, a menhely pedig reméli, hogy a tiszta felvétel alapján sikerül felelősségre vonni a tettesüket.

A videót itt tudjátok megnézni: