Sürgős figyelmeztetést adott ki az MBH Bank, nincs hátra sok idő, sok ezer ügyfelet érinthet a változás

Közölték az időpontot, ekkor kell jobban figyelni majd a bank ügyfeleinek.
A SZÉP-kártyásokat is érinti
Az MBH Bank több közleményt is kiadott, amelyben tájékoztatják az ügyfeleket, a karbantartási információk több májusi időpontot is érintenek, ekkor tehát az ügyfeleknek jobban kell figyelniük, hiszen a banki szolgáltatások esetében lehetnek kisebb korlátozások is. Mint írják május 19-re vonatkozóan:
"Tervezett informatikai karbantartás miatt 2026. május 19-én 18:00 és 22:00 óra között az MBH SZÉP Kártyabirtokosok és a Szolgáltatók részére nem lesz elérhető az MBH SZÉP Kártya Honlapon a Személyes Tárhely, az MBH SZÉP Kártya MobilApp, valamint az MBH SZÉP Kártya automata IVR rendszer (telefonos lekérdezés + 36-1-268-7272-es telefonszámon). Ez idő alatt nem lesz lehetőség az aktuális egyenleg lekérdezésére, a korábbi időszaki forgalom megtekintésére, nem érkeznek meg azonnal az Értesítések a kártya költésekről/jóváírásokról, illetve a kártyadigitalizációs műveletek sikertelenek lehetnek."
Kiemelik továbbá
A közleményben ezek mellett azt is írják, hogy az informatikai karbantartás nem érinti a szolgáltatóhelyeken történő kártyaelfogadást, az internetes engedélyeztetést, valamint az előre fizetés lehetőségét.

Új piros betűs ünnep jöhet a naptárba, megvan a nyár közepi dátum, amit nemzeti ünneppé nyilvánítanának
Olvass tovább...
ATM-jelentés
Az oldalon több további, esedékes karbantartásra is felhívják a figyelmet, amelyek során néhány, megnevezett szolgáltatás kapcsán lehetnek kimaradások majd. Az oldalon pedig azt is megadják, hogy az egyes ATM-ek kapcsán az országban hol lehet majd számítani olyan időszakra, amikor a készülékek nem elérhetők majd rövid ideig. A megadott időszakban rövid ideig nem elérhetők majd az ATM készülékek, azokon szolgáltatások nem használhatók:
- 1093 Budapest, Czuczor utca 2–10. – 2026.05.19.-én 16:00 és 18:00 között
- Abony, Kossuth tér 3–4. – 2026.05.19.-én 16:00 és 18:00 között
- Bonyhád, Szabadság tér 9. – 2026.05.20.-án 16:00 és 18:00 között
- Tét, Fő utca 86. – 2026.05.20.-án 16:00 és 18:00 között
- Várpalota, Posta út 8 – 2026.05.21.-én 16:00 és 18:00 között
- Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 7. – 2026.05.22.-én 15:30 és 17:30 között
- Dombóvár, Hunyadi tér 42. – 2026.05.26.-án 16:00 és 18:00 között
- Berettyóújfalu, Dózsa György utca 3–5. – 2026.05.26.-án 16:00 és 18:00 között
- Fertőd, Fő utca 62. – 2026.05.26.-án 16:00 és 18:00 között
- Százhalombatta, Damjanich utca 23. – 2026.05.27.-én 16:00 és 18:00 között
- Pécs, Páfrány utca 2/A – 2026.05.27.-én 16:00 és 18:00 között
- Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 88. – 2026.05.27.-én 16:00 és 18:00 között
