Több tízezer forintot kérnek el a postai csomagok kiszállításáért, a cégek nem kérnek a kötelező szállítási opcióból

A posta alaposan bebukta azt a lépést, amitől a fellendülést várták.
Érdekes, helyenként pedig egészen megdöbbentő jelenségre lettek figyelmesek a hazai webáruházak vásárlói az elmúlt időszakban. Több népszerű webshopban az MPL-lel (Magyar Posta Logisztika) történő kiszállítás díja sokszorosára emelkedett a konkurencia áraihoz képest.
Míg a piaci alapú futárszolgálatok pár ezer forintért házhoz viszik a csomagot, addig az állami szolgáltatónál nem ritkák a tízszeres, vagy akár ennél is extrémebb szállítási költségek.
A közösségi médiában terjedő fotók tanúsága szerint van olyan áruház, ahol a normál szállítás 2799 forint, míg az MPL opció ugyanarra a termékre 27.499 forintba kerül.

Szenzációs lelet a múltból: előkerült egy 1969-es fotó a Malév járatáról, ami után máshogy néz majd a mai utazásra
Olvass tovább...
Kötelező jelenlét, de elrettentő árazás
A jelenség hátterében egy tavalyi jogszabályi változás áll, amely kötelezővé tette minden magyarországi webshop számára, hogy felkínálják a Magyar Posta szállítási lehetőségét is a vásárlóknak.
Mivel sok kereskedőnek már meglévő, kedvező szerződése van más futárcégekkel, és a Postával való együttműködés adminisztratív vagy logisztikai terhet jelent számukra, sajátos eszközzel élnek: az árazással próbálják terelni a vevőket.
A kötelezően feltüntetett MPL-opciót olyan irreális összeggel látják el, amely egyértelműen arra ösztönzi a vásárlót, hogy inkább a jóval olcsóbb, alternatív szolgáltatót válassza.

Durva lejáratókampány indult az egyik legnépszerűbb hazai élelmiszerbolt ellen, több száz áldozatról pusmognak
Olvass tovább...
Extrém példák és a vásárlói reakciók
A webshopok kreativitása ezen a téren nem ismer határokat, ha a vásárlók elriasztásáról van szó.
Akadt olyan felhasználó, aki arról számolt be, hogy az egyik online áruházban a rendszer kerek 999.999 forintos szállítási költséget kalkulált az MPL választása esetén, miközben a GLS ugyanezt a szolgáltatást 4900 forintért kínálta.
Ezek az abszurd összegek azért igen látványosan jelzik a kereskedők és a szabályozás közötti feszültséget - bár a törvényi előírásnak formailag megfelelnek a webshopok, az ilyen árazási politika gyakorlatilag ellehetetleníti az állami szolgáltató választását, ami komoly vitákat szül a fogyasztói csoportokban és a piaci szereplők között egyaránt.
