Még ennyi hosszú hétvége vár rád 2026-ban, május 1. után szinte azonnal jön a következő

Érdemes ránézni, hogy még mennyi hosszú hétvége vár ránk 2026-ban.
Ez a hétvége más lesz mint a többim hiszen a munka ünnepe miatt hosszú hétvégénk lehet, május 1. ugyanis ebben az évben péntekre esik. Ezen a héten, így érdemes figyelni rögtön boltok nyitva tartására is.
Adódik a kérdés, hogy mikor számíthatunk még hosszú hétvégékre ebben az évben, 2026-ban?
Ebben az évben is még több hosszú hétvégénk lesz Magyarországon, az év még csak nemrégen kezdődött, de máris a felénél vagyunk és jön is a május 1-jei hosszú hétvége, amikor péntektől kezdődik már a hét vége. Május elseje ugyanis a munka ünnepe, és ez a nap idén péntekre esett. Azonban még egy ilyen hosszú hétvégénk lesz még most májusban.
Ez egy háromnapos hétvége lesz, a pünkösd, szombattal kezdődik, és a pünkösd hétfővel végződik.
A pünkösd május 23-25. között tart 2026-ban. Szombattól hétfőig tehát.
Először jön az 1956-os forradalom emléknapja, majd az államalapítás és az államalapító ünnepe
A következő hosszú hétvégére viszont többet kell már várni, ez augusztusban lesz majd. Pontosan augusztus 20. és 23. között, csütörtökön kezdődik az ünnep és vasárnap végződik majd most idén augusztusban. A következő hosszú hétvége októberben lesz, október 23. és 25. között, péntektől vasárnapig. Idén az 1956-os forradalom emléknapja péntekre esik, ezért jár a hosszú hétvége.

Azonnali figyelmeztetést küldött az MVM, ügyfelek százazreit érinti a sürgős bejelentés
Olvass tovább...
December és a ledolgozós szombaton 2026-ban
December 24-27. között jön a karácsonyi hosszú hétvége majd az év legvégén. Emellett pedig vannak ebben az évben még ledolgozós szombatok is a naptárunkban, ebből idén már csak kettő van hátra. Mégis melyek lesznek majd ezek?
- 2026. augusztus 8. (szombat): az augusztus 21. (péntek) pihenőnap ledolgozása.
- 2026. december 12. (szombat): a december 24. (csütörtök) pihenőnap

Új piros betűs ünnep jöhet a naptárba, megvan a nyár közepi dátum, amit nemzeti ünneppé nyilvánítanának
Olvass tovább...
