Ilyen volt az elszámoltatás 2010-ben, ez várhat a Fideszre is?

Új korszak hajnala

A 2026-os országgyűlési választások nem csupán egy kormányváltást, hanem a magyar politikai berendezkedés teljes tektonikai átrendeződését hozták el. A Tisza Párt kétharmados, földindulásszerű győzelme olyan felhatalmazást adott Magyar Péter kezébe, amelyre a modern magyar demokrácia történetében csak ritkán volt példa.

Az elmúlt két év kampányidőszakának legélesebb és egyben leghangsúlyosabb eleme az elszámoltatás ígérete volt. A közösségi médiát elárasztó kommentcunami, a búcsúzó celebtablók megosztása és a dühös, de reményteli választói hangok egyértelművé teszik: a társadalom jelentős része nem elégszik meg a puszta hatalomváltással.

A választók valódi felelősségre vonást, a közpénzek sorsának tisztázását és az elmúlt másfél évtized politikai-gazdasági elitjének jogi elszámoltatását követelik. Az igény elemi erejű, a Tisza Pártnak pedig ezzel a hatalmas elvárással kell szembenéznie kormányzása első napjától kezdve.

A 2010-es ígéret

A magyar politikai emlékezet számára a jelenlegi helyzet kísértetiesen ismerős. 2010-ben a Fidesz pontosan ugyanezzel a retorikával és egy hasonlóan elsöprő, kétharmados győzelemmel vette át a hatalmat az MSZP-SZDSZ kormányzástól.

Akkor a nemzeti ügyek kormánya az elmúlt nyolc év bűneinek feltárását ígérte. Felállt az elszámoltatási kormánybiztosi hivatal, előbb Papcsák Ferenc, majd Budai Gyula vezetésével. Több mint 1400 ügyet vizsgáltak meg, és közel száz feljelentést tettek.

Olyan nevek kerültek a célkeresztbe, mint Hagyó Miklós a Nokia-dobozos BKV-ügy kapcsán, Hunvald György az ingatlanpanamák miatt, vagy a Sukoró-ügy vádlottjai. Még Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is gyanúsítottként hallgatták ki hivatali visszaélés miatt.

A hangulat kísértetiesen hasonlított a mostanihoz: a várakozás a csúcson volt, a társadalom pedig látványos ítéleteket várt.

Ez vár a Fideszre is?

A 2010-es nagy elszámoltatás mérlege azonban az évek során ellentmondásossá vált. Bár történtek elmarasztaló ítéletek, például a Sukoró-ügyben vagy Hagyó Miklós esetében , a "nagy halak" és a politikai felsővezetés nagy része érintetlen maradt.

A leghíresebb vádak, mint a készpénzzel teli Nokia-dobozok, a bíróság előtt sorra dőltek meg bizonyítottság hiányában, Hunvald Györgyöt pedig végül kártérítés illette meg a hosszú fogvatartásért - az elszámoltatás tehát 2010 után inkább maradt hatékony politikai kommunikációs eszköz, mintsem rendszerszintű jogi megtisztulás.

A történelem tehát azt mutatja, hogy a kétharmados felhatalmazás nem írja felül a jogállami normákat; ha a Tisza Párt valódi elszámoltatást akar, akkor golyóálló bizonyítékokra lesz szüksége, különben az elvárások súlya alatt a saját ígérete válhat a legnagyobb politikai tehertételévé.