Soron kívüli figyelmeztetés adott ki az MVM, több százezer ügyfelet érint, nincs hátra sok idő

Erről fontos tudnod.
Fontos közleményt adott ki az MVM, erre kell figyelni majd
Az utóbbi időszakban a legtöbb ügyünket már online, a digitális térben is intézzük, és gyakran élünk is a lehetőséggel. Hozzá vagyunk szokva, hogy a határidőket ilyenkor általában tudjuk rugalmasan is kezelni például a számlák befizetését, a kötelezettségeink teljesítését, hiszen egy-egy mobilalkalmazás vagy online felület bizony a nap 24 órájában a rendelkezésünkre áll, nincsenek megállások és szünetek sok szolgáltatás esetén.
Ha pedig vannak, akkor arról időben kapunk fontos közleményt és tájékoztatást. Ezekre pedig tudunk így készülni, többek között a szolgáltatások oldalán is azonnal jelzik azokat az időszakokat, azokat a dátumokat, amikor egyes rendszerfejlesztések vagy éppen digitális karbantartások jönnek majd az online térben.
Az MVM kiadott egy fontos közleményt, amely március 18-án este érinti az ügyfeleket, az MVM oldalán olvasható máris a figyelmeztetés, amelyre így fel tudunk készülni jó időben előre.
Itt a közlemény pontos tartalma:

Már tudjuk az áprilisi időjárást, hanyatt fogsz vágódni, ha megtudod
Olvass tovább...
Rendszerkarbantartásra kerül sor, amire készülnünk kell
Az MVM a közleményében leírja pontosan, hogy a rendszernek mely részeit érinti a rendszerkarbantartás.
Mint írják, 2026. március 18-a, szerda este 8 óra és 10 óra között szünetel az MVM online ügyfélszolgálat, az MVM Next app, a Navigátor, valamint a Gyakori kérdések oldal. A rendszerkarbantartás ideje alatt nem lehetséges itt az előre fizetős mérők feltöltése azoknak az áramfelhasználóknak, akiknek villanykapcsoló ábrája szerepel a számláján.

Letaszítja a csúcsról a Kékest, itt az új név, Magyarország legmagasabb pontja lesz majd ez a csúcs?
Olvass tovább...
