promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Lecsapott a jobboldal Caramelre, kemény szavak hangzottak el

Lecsapott a jobboldal Caramelre, kemény szavak hangzottak el

Borítókép:  YouTube
Belföldi hírek
Kategória fejléc

Ő lesz a következő meghurcolt celeb, most kezdődik a kálváriája?

Caramel, hazánk egyik legnépszerűbb előadója

Molnár Ferenc, hazánk egyik legnépszerűbb énekese, egészen hihetetlen utat járt be a zenei világban: roppant szegény körülmények közül érkezett, sikerült megnyernie a Megasztárt, aminek köszönhetően beindult a karrierje, ma pedig már a legnagyobb haza színpadokon énekel.

A közönség az évek során nagyon megszerette őt - nem csak hangja miatt, hanem azért is, mert munkássága alatt szinte soha nem politizált, mindig a zenére és az érzelmek átadására koncentrált.

Politikai vihar a színpadon

A politizálástól való távolmaradása egészen a legutóbbi időkig tartott: a tavalyi évben egy szegedi koncerten a színpadon meglehetősen durva hangnemben utalt bizonyos Oxfordban végzett emberekre (ennél jóval csúnyább szót használva), akik szerinte máshoz sem értenek, csak a megosztáshoz.

Az énekes ezután hosszú interjút adott a Partizán nevű csatornának, ahol nem tagadta, hogy a kijelentéseit a jelenlegi magyar kormányra is lehet érteni.

A kijelentése természetesen nem maradt reakció nélkül, Ábrahám Róbert meglehetősen kemény hangnemben nyilatkozott róla Lentulai Krisztián műsorában.

Ábrahám Róbert véleménye

Ábrahám Róbert keserűen kifejtette, hogy személyes szinten fájdalmas számára a helyzet, hiszen mindig is szerette Caramel munkásságát: leszögezte, hogy szerinte Caramel  fenomenális zenész, ugyanakkor a jelenlegi világnézetével egyáltalán nem tud azonosulni, szerinte az énekest félrevezették - egészen konkrétan a feleséget nevezte meg, mint legfőbb felelőst a dologban.

Mint mondta, tisztában van vele, hogy Caramel istenhívő ember, most pedig szerinte olyan emberek társaságábán és köreiben mozog, akik az ő Istenét gyalázzák.

Ezzel szembeállította a korábbi megnyilvánulásait, például amikor a Nélküled című dalt énekelte, ami szerinte annyira felemelő előadás volt, ami az egész nemzetet képes lett volna összehozni.

A videó, ahol Ábrahám Róbert Caramelről beszél, itt megtekinthető: