promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ez lehet minden idők legnagyobb Tóth Gabi botránya, ebből a beszélgetésből nem tudja kimosdatni magát

Ez lehet minden idők legnagyobb Tóth Gabi botránya, ebből a beszélgetésből nem tudja kimosdatni magát

Borítókép:  Profimedia
Belföldi hírek
Kategória fejléc

Tóth Gabi bármit csinál, egyből rászegeződik a figyelem.

Alig hatvan nap van hátra a választásokig, ahol már régóta lehet sejteni, hogy a Tisza és a Fidesz párharcából kerül majd ki a nyertes.

A Tisza nemrégiben nyilvánossá tette a programját, de Orbán Viktor sem tétlenkedett, folytatja országjáró békemisszióját, miközben építik a Digitális Polgári Körök brandjét is.

Egyre több sztár vállalja fel politikai hovatartozását

Míg egyesek kiállása igen meglepő volt, úgy vannak olyan jól ismert arcok, akikről régóta tudni lehet, hogy melyik tábort erősíti. Tóth Gabi már évekkel ezelőtt bevallotta, hogy a Fidesszel és annak elveivel szimpatizál, véleményét pedig azután sem változtatta meg, hogy rengetegen támadni kezdték őt a kormányt dicsérő kijelentései miatt.

Ez a téma többször is szóba került már az interjúiban, most pedig egy újabb jobboldali riporterrel fognak beszélgetni, vélhetően erről is.

Tóth Gabi a híres-hírhedt Hotel Ventulai vendége volt

A megosztó műsorba általában hírességeket, politikai influenszereket, vagy kormányközeli embereket hívnak be, de volt már, hogy maga Orbán Viktor is tiszteletét tette Lentulai Krisztiánnál. A videó egy pontján általában asszociációs szójáték következik, itt a jobb és a baloldal fontos arcait mutatják be és el kell mondani az első jelzőt, ami a vendég eszébe jut.

A Hotel Lentulai legújabb adásáról már ki is került egy videó, ahol megtudhatjuk, hogy a vendég Tóth Gabi lesz, akinek egy nemrégiben kirobbant botrányára utal vissza az alkotó.

Gabi nyitotta meg a Fidesz Kongresszust az Eye of the tiger című dallal, előadása azonban nem aratott osztatlan sikert, rengetegen kritizálták a színpadi jelenétét, a mozgását, a hangját és az angol kiejtésmódját.

Ezúttal sem kímélték Tóth Gabit

Természetesen a kommentelők ismét lecsaptak és bár még le sem ment az egész adás, válogatott szidalmazásokat lehet olvasni a közösségi médiában Gabi szerepléséről:

Gabi milyen thai girl-ről énekel? ez egy új verzió? így még nem hallottam. Dajcstomi tanította be neki?

én is szeretnék szégyenérzet nélkül élni, mint ez a két faékbe oltott papucsállatka

Maximum also tagozatos ének tanárnak lenne jo. nagyon rossz

Ez nagyon jó lett!!  Most megyek, karistolom a villát a tányéron egy órán keresztül, aztán vagy hallgatok egy kis csikorgó hungarocellt, vagy egy táblán elhúzott köröm hangját, hogy egy kicsit pihentessem is a fülem... 

Vaklárma magyar változata:

Egyik nem tudja mit énekel,a másik meg nem érti...

azthittem már tényleg nincs lejjebb, erre megláttam ezt…

Lentulai Krisztián egyébként reagál is a hozzászólásokra, Gabi pedig általában videóban foglalja össze a kommentelőkhüz intézett üzenetét.

A videót itt tudjátok megnézni: