
Azonnal ítéletet mondtak Rónai Egon felett az Orbán-interjú után, rendkívüli döntés született a kérdésben, hogy jó munkát végzett-e
Olvass tovább...


A hétvége másik csúcseseménye a győri két rendezvény volt, az egyiken Orbán Viktor beszélt hosszan Magyarország ügyeiről, a másikon pedig Magyar Péter.
A hétvége két nagyon fontos rendezvénytől is hangos, hiszen vasárnap a magyar válogatott csap össze Írországgal Budapesten a Puskás Arénában, de ezt az eseményt megelőzte a Tisza Párt és a Fidesz rendezvényeinek találkozása Győrben. A két rendezvény egymásra is reflektált, így sok csatorna olyan, több órás közvetítést adott rögtön, először a Digitális Polgári Körök országos turnéjának győri állomásáról számolt be, majd a Tisza Párt rendezvényéről, amelyen többek között Magyar Péter is felszólalt Győr belvárosában.
A Digitális Polgári Körök győri rendezvényének központi témája a háború és béke kérdése mellett többek között az is volt, hogy mi is történt Washingtonban, mit jelentenek azok a vívmányok, amelyeket a magyar miniszterelnök elér az Amerikai Egyesült Államok fővárosában.

Olvass tovább...
A színpadon és a show keretében több híresség is felszólalt, elmondta véleményét, több hírességet és prominens személyt pedig a színpadról mutattak be a műsorvezetők, Szabó Zsófi és Rákay Philip, aki utóbb maga is felvett egy pulcsit, amelyre a híres rajz került, amelyet Orbán Viktor készített, miközben interjút adott Rónai Egonnak.
A pulcsikat meg is lehet venni, a pénz pedig jótékony célokra megy. Mint írják is, a DPK-webshopon értékesített termékből befolyó összeget a közmédia jótékonysági műsorának, a Jónak lenni jó!-nak ajánlják fel.
A Digitális Polgári Körök rendezvényének egyik csúcseseménye Orbán Viktor színpadi interjúja volt, amelyben több érdekes téma is előkerült. Nem szokványos Orbán-interjú volt most a DPK-n, olyan kérdések is előjöttek, amelyeket így nem szoktak feltenni a miniszterelnöknek.
Amikor azonban a védőpajzsról volt szó, és már hosszabban járták körül a témát a színpadon, egy néző bekiáltott, megszakítva kicsit az interjú menetét, mire Orbán Viktor a színpadon elnevette magát, amikor Váczi Gergő azt a kérdést tette fel a miniszterelnöknek:
"Ha és amennyiben majd le kell hajolnunk ezért a védőpajzsért, és magunk elé kell tartani, akkor ez államadósság növelő hatással bírhat?"
Ekkor jött a közönség soraiból a bekiabálás, miszerint:
"Hülyeségeket kérdezel"
A videóban megnézhetitek a jelenetet, miután elindítjátok, később Váczi Gergő is kiszólt a közönségnek magyarázva azt is, hogy miért kérdezi pont ezeket a kérdéseket: