
800 éves magyar falut találtak a Szentföldön, ez a magyar név uralja a területet
Olvass tovább...
A családnevek világa néha több titkot rejt, mint elsőre hinnénk – van, aki egy betű miatt tűnik ki a tömegből.
A magyar nevek múltja egészen mélyről ered. Nem csak egyéni azonosítóként működnek, hanem történelmi lenyomatként is – és néha többet mondanak, mint maga a történelemkönyv. Különösen igaz ez egy bizonyos betűre, az ipszilonra, ami elsőre csak furcsának tűnik egy név végén, valójában évszázadokat hordoz a hátán. De tényleg különleges jelentés tapad hozzá, vagy csak egy régi helyesírási hóbort az egész?
A magyar történelemben a családnevek kialakulása nem volt villámgyors folyamat, több száz év kellett hozzá. A XI. századtól kezdve lassan formálódott az, amit ma már természetesnek veszünk: az öröklődő családnevek használata. Az első ilyen formák az észak-itáliai városállamokból indultak, majd szép lassan begyűrűztek hazánkba is. A magyar nevek között idővel megjelent az „y” is, de sokáig nem volt semmi rendkívüli jelentése.
Ahogy telt az idő, ez az egyszerű betű valahogy mégis különleges jelentéssel ruházódott fel. A XVIII. századtól kezdve a társadalmi státusz egyik jeleként kezdett élni a köztudatban. A nemesi származású családok gyakran ragaszkodtak az „y”-hoz, és nemcsak az írásmód miatt – presztízs lett belőle. A nevek, mint például az Andrássy, Esterházy vagy Thököly, mind ilyenek. Nem véletlen, hogy a történelem és a tudósok szerint sokan ekkortájt tudatosan „ipszilonosították” a nevüket.
Olvass tovább...
Később a trend visszájára fordult. Az 1848-as szabadságharc után több híresség – például Jókai Mór – levetette magáról az ipszilont, mintha csak a nemesség egyik jelképét akarta volna megtagadni. A történelem viharai mindig beleszóltak ebbe: a II. világháború után sokan i-re váltották az y-t, míg mások épp ellenkezőleg, tudományos vagy kulturális teljesítményük révén szerettek volna „nemesülni”.
A divany.hu cikke és a tudósok szerint az „y” nem kizárólag a nemesi származás jele. Egyszerűen csak egy korábbi, régies helyesírási forma, amit sokáig megtartottak az előkelőbb rétegek. A magyar nevek világában tehát nem árt az óvatosság: lehet, hogy valaki „y”-nal mégsem nemes, de az biztos, hogy különleges módon kapcsolódik a történelemhez.
A névváltoztatások hullámai, mint például a trianoni időszak után vagy az 1930-as években, újra és újra előtérbe tolták ezt a témát. Volt, aki állami rendeletre, volt, aki saját akaratából, volt, aki csak divatból választott „y”-t a nevébe. A mai napig sokan azt hiszik, hogy ez kizárólag a nemesség jelképe – de az igazság ennél jóval árnyaltabb.
Olvass tovább...