Majka rendkívüli videóját nézik most az emberek, egyértelmű, hogy mi hangzott el a koncerten

Majka szakember segítségével tisztázta a helyzetet.
Az év egyik legjobban várt koncertje Magyarországon
Ezen a napon szinte mindenki Majka koncertjéről beszélt, hiszen a Csurran, cseppen című szám lehengerlő sikere után szinte biztos volt a telt ház, és az is, hogy elképesztő hangulat lesz majd a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert pedig több okból kifolyólag is emlékezetes marad majd, az egyik a hangulat, hiszen rengeteg videón is látszik, amelyet a helyszínen lőttek a rajongók és a hallgatóság, hogy a Csurran, cseppen című nóta alatt autentikusan hullottak alá Bindzsisztán pénzei az emberekre.
A klipben is ez volt az egyik ikonikus momentum, amikor Bindzsisztán ura a földön fetrengett a pénzben. A koncerten pedig a show elemei közé is bekerült ez.
Másrészt sok újság lehozta, hogy Majka meglehet, hogy a szám előadása közben egy pöppet megváltoztatta a dalszöveget, és valami eddig ott, azon a helyen a szövegben nem hallható része került be. Sokan felkapták erre a fejüket, közben rengeteg cikk is született erről, és már terjedt is a hír. Idő kérdése volt, hogy Majka is válaszoljon valamelyest arra, ami elindult.
Tényleg elhangzott az a mondat?

Ez Magyar Péter kedvenc étele, meg fogsz döbbenni
Olvass tovább...
Végül egy videóban üzent mindenkinek az előadó, még szakember segítségét is kérte, hogy visszajátsszák az ominózus részt újra, méghozzá csak kifejezetten azt a sávot játszották le újra, amit Majka mond, és ebből most tisztán lehet hallani, hogy valójában mi hangzott el a koncerten.
Várták már ezt a videót a rajongók, és persze több százezren olyanok is, akik szerették volna, ha az előadó elmondja, mi is történt valójában a koncerten, félre lehet-e hallani azt a bizonyos részt, és lehet-e hallani valójában a Fidesz nevét a koncerten a dalban.
Íme Majka, aki elmondja az igazságot és meg is mutatja a hangsávot:

A baloldal új céltáblája lehet Árpa Attila, ezt mondta a Fideszről
Olvass tovább...
