Rossz hír: nem örülhet minden nyugdíjas 13. havinak és a januári emelésnek
Olvass tovább...
A magyar nyugdíjasok fele, azaz több mint egymillió idős ember havonta az átlagbér kevesebb mint feléből kénytelen megélni.
A kisnyugdíjas szót azokra az idősekre használjuk, akik havi keresete az átlagnyugdíj alatt marad. Létszámuk elképesztően magas, Magyarországon több mint egymillió nyugdíjas él havi 200 ezer forint alatti összegből.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a nyugdíjasok 42,5 százaléka, azaz 968 ezer fő 100 és 200 ezer forint közötti nyugdíjból kénytelen gazdálkodni, írta meg az Economx.
Az utóbbi években sokat hallunk arról, hogy az átlagbér folyamatosan emelkedik. Ez jelenleg 432 200 Ft. A nyugdíjak és a bérek közti különbségeket tovább növeli, hogy amíg jövőre várhatólag 9 százalékkal, két év leforgása alatt pedig összesen 200 ezer forinttal növekedhet a minimálbér, addig a nyugdíjak mindig a következő évi inflációs előrejelzés szerint emelkednek.
Olvass tovább...
Januárban is alig több mint 3 százalékkal emelkedik a nyugdíj, ez átlagosan 8 ezer forintot jelent havonta, a legszegényebbek számára még ennyit sem.
Őszi nyugdíjkorrekcióra csak akkor számíthatnak az idősek, ha a jövő évi infláció meghaladja a várt értéket. Valójában ez sem emelés lenne, hiszen akkor az áremelkedések miatt legfeljebb szintentartásnak nevezhetnénk a pénzosztás, amire a mostani kilátások alapján egyébként sem érdemes fogadni.
Szóba jöhetne még a nyugdíjprémium, ebben is minden évben reménykednek az idősek. Idén ez is elmaradt, de ha ha talán sikerül elérni a 3,5 százalék feletti GDP-növekedést 2025-ben, akkor nyugdíjprémium is adható.
A lényegen azonban nem sokat változtat, hogy 1,1 millió magyar nyugdíjas havi 200 ezer forint alatti összegből kénytelen finanszírozni a megélhetését, a fűtést, a rezsit és a szükséges gyógyszereit.
A Grantis szakértői a KSH Helyzetkép adataira hivatkozva állítják, hogy a tavalyi évben a legnagyobb mértékben a nyugdíjasok relatív szegénységi helyzete romlott. Azok közül, akik elmúltak 65 évesek és egyedül élnek, minden harmadik személy él szegénységben.
A Grantis szakértői szerint gyakori tévhit, hogy nyugdíjasként csökkennek a kiadások. „Az aktív háztartásokhoz képest a nyugdíjasok többet költenek élelmiszerre, lakhatásra, háztartási energiára, egészségügyre és szolgáltatásokra is” – állítják elemzésükben.
Olvass tovább...