Ez a legcsúnyább magyar szó, külföldről került elő, azonnal elkapja az embert a rossznyavalya, ha meghallja

A Promotions.hu már korábban is foglalkozott a legkülönlegesebb magyar szavakkal. Sőt, már-már extravagánsnak számító város- és faluneveket is megismertettünk az olvasóinkkal. A magyar nyelv, a magyar írásbeliség az egyik legkülönlegesebb a világon, és kiváltképpen bizarrnak hat a latin ábécét használó nemzetek között. A toldalékok, a ragok halmozása csupán csak pár nép nyelvére hasonlít. Azonban ez a közös nyelv itt a Kárpát-medence közepén a történelem során számos változáson esett.

Komolyabb írásbeliségünk csak a keresztény állam 1000. körüli megalakulása óta jellemző a fennmaradt, fizikai formát illetően. A magyar nyelvre elképesztő hatással voltak az olyan külső tényezők, mint a török, majd az osztrák, és később a szovjet megszállás időszakai. Ezek a népek mind népi szokásokat, nyelvi elemeket szállítottak akaratlanul is a mi közegünkbe. Azonban rendkívül sok szavunk, ha írott formában nem is, de szóbeliségében akár több száz évet is átvészelhettek egyes kifejezések. Sőt akár válogatott trágárságok is megőrződtek.

Érdemes megjegyezni, hogy az, amikor valaki szitkozódik, még nem jelenti azt, hogy egy durva káromkodást, trágárságot eresztett volna el.

A szakértők szerint a káromkodás a történelmi időkben mindig csak egyetlen konkrét irányába voltak megindítva. Ezek általában roppant sértőek voltak, és szinte biztosan a külső tulajdonságait, vallási vagy nemzetiségi származását, esetleg nemi hova tartozását vették célba. Állítólag az átkozódás halálos kimenetelű is lehetett, ha az elkövető igazságtalanul használta azt ellenlábasával szemben.

Azt gondolhatnánk, hogy az egykori Magyar Királyság területén a jól szituált emberek, a tanult előkelőségek szépen, választékosan, már-már költői nyelvezetet használva kommunikáltak egymással.

A valóság persze nem ez. Nem vitatjuk persze, hogy Mátyás király udvarában, az olasz művészek által feldúsított közéletet nem virágoztatta volna fel a kultúra, ám éppen a nagy uralkodó idejéből származik az egyik legkülönösebb és legcsúnyább ómagyar nyelvű káromkodás és szitokáradat.

A szakértők szerint 1479 körül keletkezett Dubnici krónika, amiben bizony egy nagyon nagy érdekesség található a történelmi kapaszkodók mellett. A több egyéb műből összefűzött kötetet valamikor a 19. század közepén fedezték fel a mai Szlovákia területén, Máriatölgyesnél.

Ma szlovák neve Dubnica, innen a krónika neve, amely javarészt magyar nyelven íródott részekből lett „összeollózva”.

A Dubnici krónikában fekszik a magyar írásbeliség egyik legrégebbi és legbizarabb történelmi ereklyéje. Ebben egy írástudó bölcs bátorkodott leírni a magyar lovagok szitokáradatnak is megfelelő csatakiáltását:

„Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwtattok werenkewth, ma yzzywk thy werthekheth.”

Nos, nagyon tapasztaltnak kell lenni az ómagyar mondat és szószerkezet elemeivel kapcsolatban, ha valaki ezt első szándékra képes lefordítani. Ugyanis egyébként nem egy bonyolult, de mégis kissé tréfás, viszont annál durvább káromkodásról van szó. Mai szavakra lefordítva ezt jelenti a trágárság.

„Veszteg k.rvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!”

- ehhez pedig már aligha kell túl sok kommentár. Eleink is ki tudtak tenni magukért, ha káromkodásról volt szó.