promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Átadták Nyíregyháza századik játszóterét
Borítókép:  szon.hu.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hetekig csak az ablakból vagy a munkagépek árnyékából leshették a gyerekek a Szalag és a Lobogó utca tömbbelsőjében épülő hatalmas játszóteret, a hívogató, vidám színekben pompázó várakat, a kötélpályát, a körbe-körbe forgó szupernóvát és a megannyi izgalmas játékot. Nos, nem kell tovább várniuk, kedd délután végre birtokba vehették a megyeszékhely századik közösségi terét, amit a szokásos szalagvágás helyett egy facsemete elültetésével adott át dr. Kovács Ferenc polgármester és Tóth Imre, a városrész önkormányzati képviselője – írja a szon.hu.

„Az elmúlt hat évben tizenegy új, modern, biztonságos játszóteret építettünk Nyíregyházán, emellett harmincegyet újítottunk fel”

– mondta el a sajtótájékoztatóval egybekötött rendezvényen a város első embere, s hozzátette: a Szalag utcai parkot, mely öntözőrendszerrel és filagóriával bővül még a közeljövőben, önerőből alakította ki az önkormányzat 35,7 millió forintból.

„A város igyekszik komplex játszótereket építeni, ahol több korosztály is jól érezheti magát. Itt a kisgyermekek és a kisiskolások egyaránt találnak játékokat”

– vette át a szót Tóth Imre. Az önkormányzati képviselő kifejtette: az új közösségi teret huszonkét pad és két asztal teszi komfortosabbá, de a hetvenegy kőris, juhar és hárs facsemete, valamint a 850 cserje telepítésével megújult és kibővült a zöldfelület is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás