promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Toldi nemcsak az első magyar szuperhősfilm, de az utolsó igazi animációs filmünk is - kritika
Borítókép:  Mozinet
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jankovics Marcell szuperhőst csinált Toldi Miklósból, és nagyon jól tette. A Toldi mozifilm egy animációs mestermű lett, amire még Arany János is büszke lenne.

Nagyon régóta ért már, hogy mozgóképen dolgozza fel valaki Arany János 12 énekből álló elbeszélő költeményét, a Toldit, ami annak idején még Petőfi Sándor figyelmét is felkeltette. Nem is kerülhetett volna jobb kezekbe a produkció, mint a magyar filmtörténelem egyik legnagyobb grafikusához és rajzfilmrendezőjéhez, Jankovics Marcellhez, akinek olyan örökzöld animációs remekműveket köszönhetünk, mint a János vitéz, a Fehérlófia, vagy a Magyar népmesék. Jankovics Marcell annak idején együtt dolgozott Dargay Attilával és Nepp Józseffel a Gusztáv című rajzfilmsorozaton, majd ő tervezte meg Dargay Lúdas Matyijának figuráit. 1976-ban majdnem Oscar-díjat is kapott a Sisyphus-ért, az aranyszobrot mégsem neki ítélték oda, azonban egy évvel később Arany Pálmát kapott a Cannes-i Filmfesztiválon a Küzdők című alkotása miatt.

Jankovics Marcell egy legenda volt, egy igazi történetmesélő, egy művész, aki mindig is tudta, hogy miben rejlik a magyar rajzfilmek és animációk szépsége és ereje. Alkotótársaival együtt gondosan ápolták a hazai animációs filmalkotás hagyományait, és ez legújabb - egyben utolsó - közös munkájukból is tükröződik. Toldi Miklós legendája a régi stílusjegyekkel és figuratervezéssel, mégis modern, látványosabb kivitelezésben elevenedik meg most a mozikban, amivel Jankovicsék egy újabb szemet fűztek fel a magyar animációs filmek örökérvényűségét szimbolizáló gyöngysorra.

(Forrás: Mozinet)

Bár a Toldit már sorozat formájában láthattuk tavaly ősszel a Duna Televízión, megérte elkészíteni a mozifilmes változatot is belőle, mert ez a nagyszabású animáció a nagyvásznon tud hatni igazán. Nem túlzás azt mondani, hogy a Toldihoz hasonló alkotást rég nem láttunk a magyar filmgyártásban. Egy igazi hiánypótló szuperprodukció, egy grandiózus mestermű, ami hű maradt a magyar rajzfilmek és animációk hagyományos ábrázolásmódjához, mégis azt modernizálva egy újfajta színt tudott adni neki, éppen ezért a Toldi önmagában hordozza Jankovics Marcell egész életművét; mindazt, amit ő képviselt, az visszaköszön utolsó filmjének képsorain.

A film kettős célt szolgál: egyrészt méltó módon akarja mozgóképre vinni minden idők egyik legnagyobb magyar irodalmi hősét, megőrizve Arany János szavait és költői vízióját, ugyanakkor belevinni Jankovics Marcell és Richly Zsolt jól ismert stílusát és jellegzetes ábrázolásmódját, hogy mindezek együtt egy animációs hangoskönyvet alkossanak, amivel nemcsak Toldi Miklós, az erős vitéz történetét akarják elmesélni, hanem Toldi személyében megalkotják az első magyar szuperhőst is.

Ezt a filmet már most hívhatjuk egy magyar filmklasszikusnak, amit kötelezővé tennék minden iskolában, hiszen mindenki találkozik Arany János költeményével a 6. osztályban. A legtöbb intézményben több részletet, néha egész énekeket is bemagoltatnak a diákokkal, ez viszont önmagában elég száraz és unalmas, de ha a diákok úgy ismerik meg Toldi történetét, hogy az alapmű elemzése mellett megnézik Jankovics Marcell alkotását, akkor máris jobban megragadja őket.

(Forrás: Mozinet)

A Toldi minden szempontból egy remekmű, a csodás látvánnyal és precizitással megtervezett és kivitelezett animáció, illetve Jankovics egyedi látásmódja és rendezői kreativitása mellett külön kiemelendő Selmeczi György fantasztikus zenéje és Széles Tamás munkája, aki sokszínű orgánumával szólaltatja meg a történet összes szereplőjét - pont úgy, ahogy Szabó Gyula tette annak idején a Magyar népmesékben.

A Toldi nemcsak egy újabb animációs film, hanem az első magyar szuperhősfilm, amiben a régi és az új idők animációs filmgyártása találkozik. Azok, akik ezen a produkción dolgoztak, ők tették naggyá és világhírűvé a magyar animációt, és tudván azt, hogy néhányan már nincsenek köztünk, azt kell mondanunk, hogy ezzel egy hosszú korszak zárul most le a magyar filmgyártásban, hiszen Jankovicsék után már nem lesz senki, aki ezeket az értékeket képviselné és úgy ápolná, ahogy ők tették.

Éppen ezért a Toldi egy emléket is állít ezeknek a legendás művészeknek, és ezt mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy az alkotók beleanimálták saját magukat is a filmbe. Nem árulom el, hogy pontosan hova, de akik szemfülesek, azok az egyik jelenetben ki tudják majd szúrni többek között Jankovics Marcellt, Mikulás Ferencet, és Richly Zsoltot, ahogy Toldi mögött sorakoznak fel, és elismerően tekintenek Arany János hősére. Többen közülük sajnos már nem élhették meg ennek a filmnek a bemutatóját - Richly Zsolt és Jankovics Marcell is nem olyan régen hunyt el -, de nevük és hagyatékuk örökre fennmarad, mint Toldi Miklósé.

A Toldi október 20-án érkezik a magyar mozikba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás