promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A pimaszul jóképű Brad Pitt a világ legjobb csajával jött össze, és mi még nem is hallottunk róla?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Újra erről beszél fél Hollywood.

Brad Pitt és Jennifer Aniston egykor az álomgyár egyik legkedveltebb álompárja volt, 2000-ben pedig össze is házasodtak. Méghozzá egy gyönyörű szombati napon július 29-én. A nagy sztárszerelem közel 7 évig tartott, majd elváltak, de ettől függetlenül az egykori pár kapcsolatát, amely megmaradt barátságnak rejtély és misztikum is övezi azóta is, ez pedig a mai napig kitart. Ráadásul fölfelé is ívelt akkor, amikor Brad Pitt házassága Angelina Jolieval véget ért.

Brad ás Jennifer esküvőjéről amúgy nagyon kevés fénykép maradt fent, mivel elképesztő biztonsági intézkedések közepette zajlott Malibuban.

Korábban egy rakat újság egyenesen arról írt, hogy a Jóbarátok sorozat sztárja és a Harcosok klubja című kultfilm nagymenője bizony újra összejöttek, méghozzá mindezt a romantika egyik földi fővárosában, Párizsban tették.

Aztán a Frankfurter Rundschau egyenesen arról cikkezett már, hogy Jennifer és Brad közös lakósztályban szálltak meg. Azonban találgatások maradtak csak arról, hogy több is van-e közöttük, mint egy jó munkakapcsolat, mivel a páros egy közös céget is alapított, és így sokkal többet találkoznak, mint azelőtt.

Mégis mi a helyzet, összejött újra az álompár?

A Híradó most arról számolt be a Just Jared cikkére hivatkozva, hogy egy, a felelkhez közeli bennfentes végre tiszta vizet öntött a pohárba. Elmondta, hogy Brad és Jennifer jóbarátok, rengeteget beszélgetnek egymással, szeretik és tisztelik egymást,

de nem fognak összejönni újra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás