promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mi az oka? Magyarországon minden 4. nőt érinti, mégsem beszélünk róla
Borítókép:  Kállai-Tóth Anett
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Minden negyedik címmel a Manna Produkció november 8-án mutatja be Csábi Anna rendezését a perinatális veszteségekről. A rendezőnő saját gyűjtéséből írt szövegek alapján mesél azokról a nőkről, akik megélik a bennük fejlődő élet elvesztését. Ma Magyarországon minden negyedik nő érintett, küzd meg ezzel a helyzettel és a gyásszal, amiről jellemzően nem beszélünk. A Radnóti Tesla Labor színpadán Fullajtár Andrea, Földes Eszter és Tordai Teri is megosztanak egy-egy való életből átemelt történetet.

A Minden negyedik előadás szövegkönyve több mint egy éves kutatási és gyűjtési munka eredményeképpen született. Az ötletgazda Csábi Anna és alkotótársai olyan édesanyákkal, családokkal beszélgettek, készítettek interjúkat, akik átélték ezt a veszteségélményt és történetüket szívesen megosztották.

Csábi Anna Marosvásárhelyen végzett rendező, aki nem először készít előadást kordokumentumok alapján. Jellemzően maga formálja a produkcióinak szövegkönyvét, akár több mű összeollózásával, akár saját gyűjtésből írt anyagok egybegyúrásával. Első magyarországi rendezésében, Az utolsó tűzijáték című előadásban is érintette az anyaság témáját, most azonban kifejezetten az anyák vannak a fókuszban. A rendezőnő vállaltan azért kezdett el foglalkozni a perinatális gyász témakörével, mert maga is érintett.

„A darab címe arra utal, hogy hozzávetőlegesen minden negyedik nő él át perinatális traumát, azonban, ha azt vesszük alapul, hogy hányan kerülnek kapcsolatba ezekkel a nőkkel, akkor viszont már mindenkit érint. Akivel eddig nem történt ilyesmi, azzal még bármikor történhet. Akár a lányával, a barátnőjével vagy a feleségével, vagy apukaként bármelyik férfi ismerősével, és jó lenne, ha nem érezné feszélyezve magát senki, hogy vajon ilyenkor mit szabad mondani. Ezenkívül én annak a híve vagyok, hogy nem untatunk nézőt, úgyhogy az előadás önmagában is érdekes, szórakoztató, és sok helyen humoros is. Nem tantermi vagy pszichológiai, hanem színházi előadás”

– mondja Csábi Anna, rendező.

Az előadásban a rendező alkotótársai olyan színésznők, akik mind hasonlóan fontosnak tartják, hogy erről a témáról nyíltan beszéljünk. Ők maguk is hozzájárultak szövegekkel, történetekkel a Minden negyedik létrehozásához. A színpadon Fullajtár Andrea, Földes Eszter, Tordai Teri, Szegvári Júlia, Sebők Maja és Gáspár Anna osztják meg velünk a „negyedik” nők legmélyebb titkait.

Az előadásban fontos szerepet játszik a mozgás, a zene, és feloldásképp: a humor. A valós történetek mellett Borbély Szilárd verse is elhangzik. A mozgást Bodor Johanna tervezte, a zenét az előadásban szereplő Szegvári Júlia szerezte, a dalszövegeket pedig az alkotói stáb egyetlen férfi tagja, Seits Attila írta.

A Manna Produkció előadását a Radnóti Színházzal együttműködve a Telsa Labor tűzi műsorára novembertől.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás