promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közönségdíjat nyert Kis Hajni Külön falka című filmje
Borítókép:  Mozinet
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Külön falka a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált a hazai nézők előtt, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták.

A Külön falka a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában többek között olyan alkotásokkal versenyzett, mint a Berlinale Arany Medve-díjasa (Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban), az Oscar-jelölt Quo Vadis, Aida?, de a válogatásba bekerült film Sundance (CODA) és Cannes (Red Rocket, Stillwater, Kék mocsár) sikereiből is.

A CineFest közönségdíjára a nézők szavazhattak, akik vastapssal fogadták Kis Hajni alkotását.

„Ha mérnénk a tapsok hosszát, mint Cannesban, Miskolcon talán ez volt az eddigi leghosszabb”

- mesélte Csákvári Géza a vetítés után a színpadon, miközben felkonferálta a film alkotóit.

A korábban Cannesban vetített Red Rocket rendezője, Sean Baker a film megtekintése után posztolt a Letterboxd-on:

„Nagyszerű rendezői debütálás. A casting remek. A vetítés után tudtam meg, hogy Dietz Gusztáv MMA harcos, nem pedig egy tapasztalt színész. Átkozott jó munka"

A Külön falka történetében a tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen.

A film szeptember 30-án debütál a magyar mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás