promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Disney–Pornhub vonalon nyomul a dögös vörös színésznő
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Maitland Ward egyszer már kiesett a sorozatkészítők kegyeiből, de most diadalmasan visszatérhet.

A kis gézengúz (Boy Meets World) című sitcom nagy sikerrel futott Magyarországon is az 1990-es években. Ebben szerepelt az a Maitland Ward is, aki 2019-ben egy huszáros fordulatot hajtott végre a karrierjében, és pornószínésznőnek állt.

A dögös vörös nemrég a Fox News csatornának beszélt a Disney utáni (kevésbé rózsaszín) életéről, illetve azt is elárulta, hogy ebben az évben visszatér a tévébe, mégpedig a The Big Time című sorozatban vállalt el egy szerepet.

A 44 éves Maitland úgy gondolja, hogy a Disney nagyon rátelepedett az életére, ezért

a felnőtt filmes karriert egyfajta felszabadulásként élte meg.

A színésznő 2022-ben kiad a visszaemlékezéseiből egy könyvet, amely a Menekülésem Hollywoodból: miért lettem pornósztár hangzatos címet viseli. Ígérete szerint semmit nem fog elhallgatni benne, jó néhány szaftos történettel szórakoztatja majd az olvasókat.

„Amióta bátran és szabadon vállalom a szexualitásomat, sokkal több erőt érzek magamban. Korábban olyan voltam, mint egy ártatlan virágszál, hagytam, hogy mások mondják meg, mit kell tennem és milyennek kell lennem”

– mesélt a kitöréséről a színésznő. Az emberek számtalanszor elmondták neki, hogy a pornó tönkre fogja tenni, és már sohasem térhet vissza a fősodorba. Most azonban úgy tűnik, hogy mégis van visszaút a „felső” világba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás