Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

A dzsinnek valójában nem is olyan jófejek és mókásak, mint az Aladdinban? – kritika

A dzsinnek valójában nem is olyan jófejek és mókásak, mint az Aladdinban? – kritika

Zene, Film & Kultúra

A dzsinnek valójában nem is olyan jófejek és mókásak, mint az Aladdinban? – kritika

Zene, Film & Kultúra

Baranyecz János 19:36

A Dzsinn című horrorfilmben egy néma gyerek azt kívánja, hogy bárcsak lenne hangja, de azt nem sejti, hogy ez milyen hátborzongató következményekkel jár.

Biztosan mindenki ismeri az Aladdin című Disney-mesét, amiben a csodalámpa megdörzsölése után megjelenik a kedves, viccelődő dzsinn, és boldogan teljesíti három kívánságunkat. Nos, a Dzsinn című horrorban ez nem teljesen így van, ugyanis itt egy misztikus könyv súgja meg, hogyan lehet megidézni a lényt, aki igaz, hogy valóra tudja váltani egy vágyunkat (bár elég sajátos módon), de előtte mindenképp túl kell élni a társaságában egy órát, különben a pokolban ég el a lelkünk – szóval van különbség a két megközelítés között.

Az 1980-as évek Amerikájában játszódó filmünk főhőse egy Dylan (Ezra Dewey) nevű néma srác, aki egy trauma után az éjszakai rádiósként dolgozó édesapjával kezd új életet. A beköltözés után egy furcsa könyvet talál a lakásban, amiből megtudja, hogy egy dzsinn megidézésével megkaphatja azt, amit a világon legjobban szeretne: hogy legyen hangja – de ahogy ilyenkor lenni szokott, a kölyköt nem érdekli az „apró betűs” rész, és hamarosan elkezdődik élete legkegyetlenebb, legfélelmetesebb éjszakája.

Már ebből is látszik, hogy ez brutális horror helyett leginkább egy rémséges gyermekmese, annak viszont nagyon hatásos, ugyanis hiába érezni rajta, hogy egy nem túl kiforrott alkotásról van szó, néhol olyan feszültséget tud teremteni, amit még a legnagyobb rendezők is megirigyelnének. Kár, hogy ebből kevés van, viszont a parának szánt, de végül nevetségessé váló jelenetekből akad bőven.


Kép: Dzsinn / Profimedia

Ezra Dewey egy nagyon jó gyerekszínész, akinek hatással van ránk a játéka és átjön a rettegés a tekintetéből, ami már szinte félsiker egy ilyen műnél.

A retro stílus és a zene különleges hangulatot áraszt, amire csak rátesz egy lapáttal a bezártság, mivel gyakorlatilag egyetlen helyszínen játszódik az egész történet, így mi is ott vagyunk Dylannel a lakásban, miközben próbál elkapni minket a dzsinn. Ilyen szempontból teljesen működőképes ez a film, csak az a baj, hogy tényleg van pár snitt, ami egyszerűen komolyan vehetetlen, illetve maga a szörnyeteg is sokszor gyengének tűnik, mivel alkalmanként még a srác is simán lenyomja.

A Dzsinn összességében egy kellemesen borzongató kis horrorfilm, ami igaz, hogy egyáltalán nem elég félelmetes, ráadásul néhol gagyi és kidolgozatlan, de ettől függetlenül jó élmény, mivel megvannak a maga pillanatai, remek a főszereplő és van benne pár apró meglepetés is.

Nem egy világmegváltó alkotás, de azért még érdemes adni neki egy esélyt, mert van annyira egyedi, hogy ne bánjuk meg a megtekintését. Az biztos, hogy többet is ki lehetett volna hozni belőle, szóval ne számítsunk új horror klasszikusra, de ha esetleg valamelyik este könnyed „félelemre” vágyunk, akkor jó választás lehet a Dzsinn.

Borítókép: Ezra Dewey a Dzsinn című filmben / Profimedia