promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV10: óriási dráma, kiesett a legnagyobb esélyes - elképesztően szoros eredmény született
Borítókép:  RTL Klub offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tudtuk, hogy szoros lesz, de ez tényleg egy fél hajszálon múlt.

Döbbenetes számú szavazat érkezett a ValóVilág 10. szériájának eddig legjobban várt párbajára. A lezárás előtt egy órával már a 200 ezret is meghaladta a szavazatok száma, amikor megfordult az eredmény, pedig már addig is nagyon szoros volt.

Volt, hogy 50,01% állt szemben 49,99%-kal. Ez pedig tényleg csak pár szavazatot jelentett, amit szinte percek alatt meg lehet fordítani. És így is történt 10 perc alatt megfordult az állás, és már a másik fantomkép vezetett.

És innentől kezdve beindult a libikóka, hol az egyik, hol pedig a másik versenyző vezetett. Tényleg csak nüanszokon múlt az eredmény. Végül - ahogy Puskás Peti is elmondta - rekordszámú szavazat után VV Robi mehetett vissza a villába.

230 ezer szavazat után végül így festett a végeredmény:

50,11% - 49,89%

És hogy hogyan jutottak el idáig?

Aztán Puskás Peti rögtön sokkolta is a játékosokat, hogy újra jön a kiválasztás, amit rögtön le is zavartak. VV Vivi és VV Moh kapott kettő-kettő szavazatot, végül VV Vivi villamesterként döntött a döntetlennél, és maga vette fel a zöld kendőt.

Aztán jött az újabb sokk, helyben Vivi meg is tudta, hogy ellenfelet is még ezen az estén kell választania.

Az évad utolsó kihívásán Vivi végül Moht választotta, hogy megmérkőzik vele.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás