promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Feloszlott a Daft Punk? – Aggasztó videót rakott ki a legendás együttes
Borítókép:  Daft Punk / ROBYN BECK / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagyon úgy néz ki, hogy 28 év után feloszlott a legendás Daft Punk, de a rajongók szerint a búcsújuk inkább üzenet, hogy még készülnek egy utolsó nagy dobással.

Guy-Manuel de Homem-Christo és Thomas Bangalter 1993-ban alapították a Daft Punk nevű elektronikus zenekart, és szinte az első pillanattól kezdve komoly hatást gyakoroltak a közönségre és a pályatársakra. Különleges sisakokkal takarták az arcukat, az utóbbi 28 évben pedig olyan slágerekkel ajándékoztak meg minket, mint például a „Get Lucky”, „One More Time”, „Harder, Better, Faster, Stronger” vagy az „Around the World”, miközben 6 Grammy-díjat zsebeltek be, és több millió lemezt adtak el.

A Daft Punk ma egy aggasztó, „Epilogue” (vagyis útószó) nevű videót rakott fel, ami az Electroma című filmjük utolsó jelenetét tartalmazza, amiben felrobban az egyik tag, a másik pedig elsétál a naplementébe. Ezek után megjelent az „1993-2021” felirat, ami arra utal, hogy el kell búcsúznunk minden idők egyik legsikeresebb duójától, ugyanis feloszlanak.

A rajongók abban bíznak, hogy egy megható videónál azért többet kapunk, és talán még idén megjelenik a banda utolsó, ötödik stúdióalbuma, amit majd egy jó hosszú turné követhet, amint jobb lesz a helyzet. Ez persze még csak spekuláció, de nehéz lenne elképzelni, hogy ennyi év hallgatás után ez lenne a végső búcsú, hiszen annál jóval ikonikusabb a Daft Punk. Bárhogy is legyen, hatalmas űrt fognak maguk után hagyni, amit valószínűleg senki sem fog tudni betölteni.

Itt lehet megnézni a fent említett videót:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás