promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mély és súlyos témát feszeget Solére új dalában
Borítókép:  Facebook/Solére.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szigeti Zsófi, azaz Solére új szerzeménnyel tért vissza előző, nagy sikerű „Köztünk Liliom” című művészi klipje után – ezúttal egy mély és súlyos témát boncolgat. „A Hold meg én” című alkotásának minden sora az ő lelki küzdelmeiről szól, a szöveget belső vívódásai ihlették, amelyek tavaly év végére csúcsosodtak ki, mikor borderline személyiségzavarral diagnosztizálták.

Az énekesnő-dalszerző bátran vállalja történetét, sőt, szeretné kiadni magából az érzelmeit, hogy ezzel másoknak is segíthessen.

„Sok évvel ezelőtt történt velem valami ami a személyiség zavaromat okozta, s azóta minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt kidolgozzam magamból. Amellett, hogy számomra hatalmas mérföldkő az, hogy ez az első dalom amit száz százalékban terápiás jelleggel engedtem ki magamból, szeretném ha okot adhatna sokaknak arra, hogy beszélgessünk. Kivel mi történt, mondjuk ki, ne féljünk tőle, és segítsünk egymásnak ahelyett, hogy bélyegeket ragasztgatnánk. Nem tabu az abúzus, a fájdalom, a küzdelmek, ezek sajnos szinte mindannyiunk életének részei. Bízom benne, hogy erőt adhat ez a dal azoknak akik még mindig árnyékban bújtatják a történetüket”

– osztotta meg gondolatait portálunkkal Solére.

Solére sorra jelentkezik újabb, több réteghez szóló alkotásaival, elektronikus space-pop stílusban mozogva saját érzelmeit és emlékeit örökíti meg. A tehetséges előadó 2016-ban alapította első zenekarát Shaibo néven, ami az évek során szólóprodukcióvá formálódott, majd megkapta a Solére nevet.

„A Hold meg én” klipjét Kocsis Bence rendezte, Kiss Péter operatőr és vágó valósította meg, a gyártásért pedig a Forward Production felelt.

A videó főszereplői Az SZFE diákjai, Rezes Dominika, Gombó Viola Lotti és Veszelovszki Janka.

Hallgasd meg a kitárulkozó dalt, és nézd meg a magával ragadó videót!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás