promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Húszmillió forintért kelt el Ed Sheeran demója
Borítókép:  KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Spinning Man című lemezét még 13 évesen készítette a világhírű zenész.

Ed Sheeran jelenleg nem a zenéléssel van elfoglalva. Miután letudta a 255 állomásból álló turnéját bejelentette, hogy jó ideig nem akar színpadra állni. Az elsődleges indok az volt, hogy a párjával babaprojektbe fogtak, és nem olyan rég meg is született az énekes és Cherry Seaborn első közös gyermeke Lyra Antarctica Seaborn Sheeran néven.

Sheeran megnyugtatta anno a rajongókat, hogy a kislány és az anyuka is remekül vannak, de most még inkább szeretnének elvonulni picit a nyilvánosság elől.

Sheeran a rengeteg fellépésből megkereste a konyhapénzt, így valóban csak akkor kell színpadra állnia, ha majd kedve lesz. Közben az egyik barátja nyerészkedett rajta egy picit, mivel anno megkapott az énekestől egy „Spinning Man” nevezetű lemezt, amiből csak 20 darab létezik a világon. Ebből 19 darab Sheeran birtokában van.

Az albumot a sztár 13 éves korában rögzítette egy szerelmi csalódás után. A hiányzó CD elfeledetten hevert egy fiókban, de a barát ráakadt, és úgy döntött, hogy el kellene árverezni.

Ez egy jó döntés volt, mivel a „Spinning Man” című albumért valaki 20 millió forintot adott. Az Omega Auctions is meglepődött, hogy ilyen óriási összegért csapott le valaki a demóra.

Aki nem akar ennyi pénzt kiadni érte, vagy Sheerenhez bekopogni érte, annak nem kell aggódnia, mert fent az interneten.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás