promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jön a Netflix legújabb horrorsorozata – A Bly-udvarház szelleme előzetes
Borítókép:  A Bly-udvarház szelleme / via tvguide.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Hill-ház szelleme című félelmetes széria készítője ismét megmutatja a kísértetek világát, ráadásul pár ismerős arc is feltűnik majd a legújabb munkájában.

2018-ban az Álom doktor és az Oculus tehetséges rendezője, Mike Flanagan elkészítette A Hill-ház szelleme című, zseniálisan hátborzongató sorozatot a Netflix számára, és megmutatta, hogy ez a műfaj nem csupán a nagyvásznon működik, hanem otthonunk kényelméből is tudunk rettegni, ha biztos kezekre bízzák az alkotást – nála jobb pedig kevés van manapság ebben a szakmában.

Heteken belül megérkezik a mester következő dobása, ami úgy néz ki, hogy erősen A Hill-ház szelleme vonalán fog haladni, de elvileg nem lesz a konkrét folytatása, viszont az első előzetes alapján legalább akkorát fog ütni.

A Henry James munkáin alapuló Bly-udvarház szelleme szintén egy elég para kísértettörténet lesz, ráadásul Victoria Pedretti, Henry Thomas, Oliver Jackson-Cohen és többek között Kate Siegel is feltűnnek benne, szóval egész jól összejött az előző széria közönségkedvenc stábja.

Még nem sok információ derült ki a sorozatról, de a kedvcsináló arról árulkodik, hogy a hangulatot megint rendesen elkapták, illetve szokás szerint ismét figyelhetjük majd a képernyő sarkait, hátha megmozdul valami a szemünk láttára, hiszen a 2018-as mű is elég izgalmasan játszadozott velünk.

A Bly-udvarház szelleme október 9-én érkezik a Netflixre, és itt lehet megtekinteni a magyar feliratos előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás