promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Agymenők sztárja elárulta, hogy valójában miért hagyta ott a sorozatot
Borítókép:  Jim Parsons mint Sheldon Cooper az Agymenők című sorozatban / via 5percangol.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jim Parsons tizenkét éven keresztül alakította Sheldon Coopert, és most kiderült, miért döntött úgy, hogy kiszáll az Agymenőkből.

Tavaly májusban ért véget a tizenkettedik évaddal a világsikert arató Agymenők, ami megismertette, és megszerettette a világgal a geekek életét. A Jim Parsons által megtestesített Sheldon Cooper volt a sorozat közönségkedvenc karaktere, és ugyan még két évadon keresztül láthattuk volna őt a képernyőn, de végül felmondott, és emiatt nem folytatták a munkálatokat.

Sokáig azt pletykálták, hogy csupán azért szállt ki, mert beleunt a szerepbe, de most az Independent cikkéből kiderült, hogy ennél jóval bonyolultabb az igazság.

A komoly döntéshozatal előtt haldoklott a kutyája, ami eléggé megviselte őt, ráadásul édesapja 52 évesen hunyt el, ő pedig a széria utolsó szezonja alatt lett 46 esztendős, így komolyan elgondolkodott az élet rövidségén.

„Nem vagyok babonás, vagy ilyesmi, de ez kontextust adott. Ha azt mondanád nekem, hogy ugyanúgy még hat évem van élni, mint az apámnak, akkor úgy gondolom, hogy vannak még dolgok, amiket ki kell próbálnom, meg kell csinálnom. Nem tudom, hogy mik azok, de azt tudom, hogy muszáj megpróbálnom”

– mesélte Jim Parsons.

Ezek alapján úgy érezte, hogy eleget töltött egy helyen, és ideje belevágnia valami újba, mert bármikor meghalhatunk, és nincs is annál rosszabb, mint elvesztegetni a drága időnket. A színész elárulta, hogy ugyan szükséges volt meghoznia ezt a döntést, de azért eléggé sajnálja kollégáit, hiszen őket nagyon megviselte a dolog – de ilyen az üzleti világ, sajnos ez is megtörténik néha.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás