Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Scooby-ellenkritika: a Hanna-Barbera „osztálytalálkozója”

Scooby-ellenkritika: a Hanna-Barbera „osztálytalálkozója”

Zene, Film & Kultúra

Scooby-ellenkritika: a Hanna-Barbera „osztálytalálkozója”

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 19:33

Július 23-án debütált a mozikban a Scooby című animációs film, amit véleményem szerint igazságtalanul húztak le a kritikusok. Még sose csináltam olyat, hogy más filmes szakújságírók, beleértve az én kollégámat is, aki ugyancsak látta már a filmet, véleményével szembe mentem volna, és ellenkritikát írtam volna valamiről. Ez az én személyes véleményem a Scooby-ról.

Bevallom őszintén, nem igazán tudott felcsigázni az új Scooby-Doo film, így nem hullajtottam könnyeket, mikor kiderült, hogy a járvány miatt nem kerül moziba, aztán nem törtem ki örömujjongásban sem, mikor megkaptam a forgalmazó levelét, hogy július közepén mégiscsak bemutatják a hazai filmszínházakban.

Az igazat megvallva, ha annyira érdekelt volna ez az új feldolgozás, már akkor megnéztem volna, mikor felkerült a netre; de talán az is elrettentett tőle, hogy nem akartam eredeti nyelven nézni, hiszen soha, egyszer sem, és talán nincs is olyan ember ebben az országban, aki nem a jól ismert magyar szinkronhangokkal nézte volna akár a régi rajzfilmsorozatokat, akár az élőszereplős mozifilmeket.

Aztán az új előzetest látva egyértelművé vált számomra, hogy ez nem az a klasszikus szellemüldözős, leleplezzük a gonosz, maszkos gonosztevőt sablonon alapuló sztori lesz, amit nem is sajnáltam már akkor sem, hiszen miért lenne az jó, ha a rengeteg sorozatepizód, és mozifilm után 683-dik alkalommal is ugyanarra a vázra lenne felhúzva az egész történet, és az új generációs gyerekek fejébe is ugyanazt az 50 éves üzenetet verték volna bele:

nem kell félni az ismeretlentől, nincsenek szörnyek, sem szellemek, és mindenre van valami észszerű magyarázat.

Ehhez képest kellemesen csalódtam a Scooby-ban, mi több, képes volt szórakoztatni. És ami a legfontosabb, ez nem csak egy újabb Scooby-Doo adaptáció. Sokkal inkább az eredeti televíziós rajzfilmsorozatot gyártó Hanna-Barbera filmes univerzumának alapköve. Egy Hanna-Barbera „osztálytalálkozó”, amiben annyi nosztalgiafaktor van, mint égen a csillag.

A történet elején megismerhetjük Bozont és Scooby találkozásának történetét, majd a Rejtély RT. gyors összekovácsolódását. Tíz évvel később aztán felüti a fejét egy újabb gonosztevő, aki ezúttal nem egy álarcos mumus. Scooby és barátai egy világkörüli kalandra hívnak minket, melléjük pedig csatlakozik Kék Sólyom és csapata, hogy együtt szálljanak szembe a rosszal.

A vetítés után rögtön átfutottam néhány írást a filmről, többek között kollégám kritikáját is, aki már korábban látta ezt a filmet. Véleményem szerint igazságtalanul húzták le a Scooby-t, ezért úgy döntöttem, hogy életemben először írok egy ellenkritikát, amiben egyrészt reagálok más filmes szakújságírók szavaira, másrészt kicsit feljebb tornászom a film értékét.

Maga a Scooby elsődleges küldetése az, hogy az új generációs gyerekekkel is megismertesse, és megszerettesse ezeket a karaktereket, de mint tudjuk, 2020-ban nem elég, ha valamit modernebb köntösben újratálalsz. Muszáj egy kicsit felturbózni, de közben nem szabad megfeledkezni az eredeti rajongóiról sem, így egyszerre kell egy nosztalgikus, de újszerű élményt nyújtani. Úgy gondolom, a Scooby megtette, ami tőle telt.

Rögtön az első negyedórában lezavarja a frissen összekovácsolódott Rejtély RT. első sikeres nyomozását, ezzel megmutatva azt, hogy maga az egész Scooby-Doo honnan indult, és mindez idáig mire épült.

Aztán jön a film legnagyobb nosztalgiahulláma, az eredeti rajzfilmsorozat intrója, az eredeti főcímdallal, és az eredeti képsorokkal, csak 21. századi animációval. Szerintem, akik a Scooby-Doo meséken nőttek fel, és ennél a résznél nem tört fel bennük egy kicsit a hajdani gyermeki énjük, az nem is szerette igazán sosem ezt a mesét.

Természetesen a film folytatásában is megmarad a tömény nosztalgia, de emellett új vizekre evez. A film főgonosza, Gézengúz Guszti a cukiságfaktort szétrobbantó robothadseregével együtt meg akar szerezni három koponyát, hogy azok segítségével megtudja, hol van elásva Nagy Sándor kincse. Tervéhez viszont szüksége van Scooby-Doo-ra is.

Nagyon sokan a hazai filmes szakújságírók közül kifogásolták ezt az újfajta Scooby-t: hiányolták a régi szelleműzős kalandokat. Nem szeretném ismételni magam, már fentebb leírtam erről a véleményemet, de azt mindenképpen megjegyezném ezen a ponton, hogy ennél a filmnél is tökéletesen megmutatkozik napjaink nézőközönségének állandó problémája:

soha semmi nem jó.

Lefogadom, ha egy újabb klasszikus Scooby-Doo történetet kaptunk volna, akkor az lett volna a baj, hogy nem mert újítani. Így, hogy mert újítani, máris a régit sírják vissza. És ez sajnos a legtöbb filmalkotásnál így van. Ha teszem azt, holnap kijönne egy új Hupikék törpikék-mozifilm, és abban Hókuszpók nem akarná megint elkapni a kis aprajafalvaiakat, kisebb lázadás törne ki.

Pedig a Scooby nem árul zsákbamacskát. Már az előzetesében megmutatja, hogy ez nem a megszokott sztori lesz, mégis sokan azt várják, mikor beülnek erre a filmre, aztán az alkotókon kérik számon, hogy miért csapták be őket. Holott csak nyitottnak kellene lenni az újra.

Ráadásul a Scooby úgy akar új lenni, hogy közben teleszórja a filmet ismert Hanna-Barbera karakterekkel: ott van Kék Sólyom, Dynomutt, Dee Dee Skyes, Gézengúz Guszti, Mardel, és Barlangi Kapitány. Vagyis ha úgy vesszük, a Scooby nem csak egy újabb Scooby-Doo film, sokkal inkább olyan, mint egy Hanna-Barbera „osztálytalálkozó”. Mintha egy saját filmes univerzumot akarna felépíteni, és a Scooby lenne ennek az alapköve.

Akik, annak idején nézték ezeket a klasszikus rajzfilmsorozatokat, úgyis rá fognak jönni, hogy ki kicsoda. Az viszont teljesen kiborított, hogy némelyik, magát filmkritikusnak nevező újságíró nincs tisztában azzal, hogy kicsoda Kék Sólyom, és szerinte csak azért kapott szerepet ez a karakter a filmben, mert a szuperhősök mostanában olyan menők. Ezek után a magam részéről kapásból fél tucat filmes újságíró véleménycikkét nem tudom komolyan venni, mert aki nem ismeri fel a Hanna-Barbera karaktereket még névről sem, az olyan messze áll a filmes világtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

A Scooby semmiképp sem érdemli meg azt a sok negatívumot, amit a VOD-on való debütálása után kapott. Egyszerre egy nosztalgia-hullámvasút, és egy újszerű kalandfilm, amiben természetesen szerepet kap a klasszikus szellemvadászat, de számtalan popkultúrális utalás is belekerült, sőt, egy csipetnyi valós és hamis történelem, illetve görög mitológia is.

A magam részéről mindig úgy szoktam nézni, és aztán úgy szoktam kezelni egy filmet, mint ami valójában lenni akar. A Scooby esetében egy szórakoztató családi film, és annak abszolút jó. Kicsik és nagyok is élvezni tudják egyaránt, egyszerre szolgálja ki a régi rajzfilmsorozat rajongóit, és azokat is, akik esetleg csak most ismerkednek meg Scooby-val és a kotnyeles kölykökkel.

Borítókép: IMDb