promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dwayne Johnson felhívott egy családot, de elküldték a francba
Borítókép:  Deadline
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Florence Pugh még csak 24 éves, de már szép filmes karrier van a háta mögött, ráadásul hamarosan debütál a Marvel Moziverzum 4. fázisának nyitódarabja, a Fekete Özvegy, amiben kiemelt szerepet kapott. Legutóbb a Greta Gerwig Kisasszonyok című filmjében láthattuk, amiért Oscar-díjra is jelölték, de ha még hátrébb tekintünk, megtalálhatjuk a Családi bunyó című vígjátékot, ami tulajdonképpen egy életrajzi film is, hiszen Saraya „Paige” Bevis pankrátor karrierjének beindulásáról szól.

Ricky, az egykori pankrátor és felesége Julia az országot járva családi vállalkozásban lépnek fel kisebb rendezvényeken a lányukkal és a fiúkkal. Paige és Zak arról álmodnak, hogy egyszer a World Wrestling Entertaintment szupersztárjai lesznek. Amikor lehetőségük nyílik arra, hogy ott bizonyítsanak, csak Paige-nek sikerül bejutnia a programba. El kell hagynia a családját, és egyedül kell szembenézni ezzel a kemény, férfias világgal.

A pankrátor szupersztár Paige hihetetlen története egyedülállónak számít a WWE-ben, hiszen ő volt az egyetlen ember, aki az NXT női bajnoki és a WWE Díva bajnoki övet egyidejűleg birtokolta, ráadásul az NXT bajnoki címet több, mint 300 napig, amivel rekordot döntött. Paige és profi birkózó családjának történetét Stephen Merchant (Jojo nyuszi, Elhajlási engedély, Logan, A hivatal) vígjátékából ismerheti meg a néző, ami nem egy egyszerű, agyament tucatfilm.

Nem véletlen, hogy pozitív kritikákat kapott, és a nézők is elégedett véleménnyel voltak róla, a filmben tökéletes egyensúlyban vannak a vígjáték-, a dráma-, és a sportelemek. A Családi bunyóból láthatjuk, hogy egy pankrátornak mekkora utat kell bejárnia, és milyen nehézségekkel kell megküzdenie ahhoz, hogy egyáltalán a ringbe kerüljön, nemhogy bajnokká váljon.

A főszereplőt alakító Florence Pugh ebben a filmjében is brillírozik, de a további szerepekben is jó, és parádés alakításokat láthatunk. Talán nem meglepő, hogy Dwayne Johnson is megjelenik benne néhány percre, mint saját maga megformálója, de ő volt a film egyik producere is.

Senki se ítélje el a filmet azért, mert esetleg nem szereti a pankrációt; elvégre a Hajsza a győzelemért is óriási siker lett, pedig sokan nem szeretik a Forma-1-et. A Családi bunyó egy kellemes kis mozi, ami sokkal több egy egyszerű vígjátéknál.

A film már elérhető az HBO GO kínálatában is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás