promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lady Gagára direkt kicsi a bőrmelltartó
Borítókép:  Kevin Mazur/Getty Images
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lady Gaga mindent elkövet, hogy reklámozza új albumát, a nemsokára megjelenő Chromaticát.

Már nem kell sokat várni, és május 29-én pénteken debütál Lady Gaga új albuma, a Chromatica, amiről a „Stupid Love” című dalt már bemutatták, nemrég pedig bedobták a mélyvízbe a „Rain On Me-t” is, amiben Ariana Grande a társénekes.

Gaga elég depressziósan írta a szövegeket az albumra, de szokásához híven mindegyikből valami pozitívat akart kihozni, és ahogy halljuk, ez sikerült is. A Chromatica lesz az énekesnő hatodik stúdiólemeze, amivel visszatér a gyökerekhez, mert egy electro-pop ihletésű egyveleget fogunk kapni. A rajongók őrülten várják a „Sine from Above” című szerzeményt is, amiben Elton John működik közre.

Ahogyan az lenni szokott, Lady Gaga nem bízza a véletlenre az album reklámozását, és folyamatosan bombázza a rajongókat a friss fotóival. A mostani képen az énekesnő direkt egy olyan bőrmelltartót vett fel, ami kisebb a kelleténél, hogy mutasson is valamit.

Reméljük, hogy az új lemez lesz ennyire szexi a hallójáratoknak, mint Gaga fotói a szemnek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás