promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tényleg van egy applikáció, ami megmondja, pontosan mikor halunk meg?
Borítókép:  Halálod appja / imdb.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Halálod appja című horrorfilm ötlete alapból egész félelmetes, hiszen arról szól, hogy egy mobilapplikáció másodpercre pontosan megmondja, hogy mikor ér véget az életünk (akár akarjuk, akár nem, és erről tesz is). Egy ilyen történetet két irányba lehet elvinni: egy komoly, elgondolkodtató, értékes alkotást készíthetünk belőle, vagy egy „húdepara”, rettenetesen gagyi tinifilmet, ami maximum azzal tart minket rettegésben, hogy másfél órát elvesz az életünkből. Nos, a stúdió végül inkább egy harmadik utat választott, és ennek csak örülhetünk.

A mobilfüggő világnak szinte nem is lehetett volna hátborzongatóbb dolgot kitalálni, mint azt, hogy egy applikáció miatt halnak meg az emberek. De szerencsére nem vitték el egy pocsék, minőségtelen, ZS-kategóriás irányba a dolgot, hanem inkább azt tűzték ki célul, hogy a nézők jól érezzék magukat. És aki szereti a műfajt, vagy csak lazulni szeretne, az bizony elégedett lesz a Halálod appjával.

Természetesen ebben a műben is adott egy gyönyörű főhős, aki az elején nem hisz a dologban, majd mikor furcsaságok történnek, egyből megpróbálja erőn felül megállítani a szörnyűséget, és persze sűrűn sikítozik közben.

A You című sorozatból ismert Elizabeth Lail pedig remekül hozza ezt a figurát, mert nem olyan jó színésznő, hogy túlzottan beleéljük magunkat a történésekbe, de elég korrekt ahhoz, hogy ne bántsa a szemünket a játéka.

Kép: imdb.com

A rémisztgetős részek összességében egész jól működnek, hiszen van egy-két megoldás, ami tényleg hatásos, de nem kell aggódni, van a jól megszokott baromságokból is bőven, amik miatt foghatjuk a fejünket a megtekintés közben.

De a horrorfanatikusok már tudják, hogy ez a műfaj egyik sajátossága, szóval nem csinálunk gondot belőle. A lényeg, hogy van egy para kinézetű lény, aki riogatja az embereket, meg persze egy pap is, aki meglepően humoros.

Az elsőfilmes író/rendező, Justin Dec egész tehetségesnek bizonyult, hiszen jól ismeri a fiatal célközönségét, ezért tökéletes egyensúlyban tartja a feszült, és a vicces jeleneteket, hogy végül egy elég szórakoztató alkotást hozzon nekünk, ami pont annyira klisés, és igényes, hogy még bőven szerethető, jó élményt nyújtson.

Így mindenkinek ajánlott a Halálod appja, aki egy tök oké, nem túl félelmetes, laza horrorfilmet szeretne nézni, amin még nevetni is lehet. Nem unalmas, végig le tud kötni minket, szóval ne tántorítson el minket az „ötletes” magyar cím, ez tényleg egy olyan alkotás, amit mindenképp érdemes egyszer megnézni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás