promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elisabeth Moss alaposan megszenvedte A láthatatlan ember forgatását
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A színésznőnek nem kis gondot okozott a forgatás.

Már vetítik a mozik a Blumhouse új filmjét, a Leigh Whannell rendezésében készült A láthatatlan ember című thrillert, ami H. G. Wells azonos című regénye nyomán, és az 1933-as klasszikus horrorfilm rebootjaként született meg.

Mint ahogy azt már kritikánkban is kifejtettük, az új adaptációnak köze sincsen az alapműhöz. Whannell-nek mégis sikerült egy tisztességes filmet összehoznia aprópénzből, amiben Elisabeth Moss kiemelkedőt alakít.

Akik látták már a filmet, tudhatják, hogy milyen akciójelenetei vannak a színésznőnek, ami nem kevés gondot okozott neki, hiszen ezeknek a többségét kaszkadőr nélkül kellett végig csinálnia.

„Egy csomó akciójelenetet nekem kellett megcsinálnom, verekedtem, estem-keltem, a falnak löktek, leestem a lépcsőn. Ez okozott nekem egy kis gondot, mert nem vagyok túl sportos alkat, kerülöm a konditermet, és ha van egy kis időm, leginkább aludni szeretek”

– mesélte egy interjúban az Emmy-díjas Moss, akinek ez a forgatás inkább vicces volt, mint félelmetes:

„Az ilyen thrillerekben állandóan rohannak a szereplők valami után vagy valami elől, tessék csak megnézni bármelyiket. Viszont voltak azért vicces dolgok is. A verekedési jelenetekben, ahol a láthatatlan emberrel kellett küzdenem, egy kaszkadőr volt az ellenfelem zöld szkafanderben, hogy a számítógép majd láthatatlanná tudja tenni. Ez egyáltalán nem volt félelmetes, végig nagyon jól szórakoztam.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás