promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vincze Lilla: „Manapság már nem beszélhetünk lemezpiacról”
Borítókép:  Vincze Lilla. Forrás: Médiaklikk.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Dal 2020 műsor azért különleges, mert ahhoz járul hozzá, hogy a magyar nyelvű könnyűzene pozícióit erősítse. Nyelvünkben és muzsikánkban olyan alapértékeink vannak, amelyeket meg kell mutatnunk és ehhez merészség is kell – mondta el Vincze Lilla.

A zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár idén másodszor vesz részt A Dal zsűrijében. A dalválasztó showműsor harmadik válogatóját szombaton este 19.35-től láthatják a nézők a Duna Televízió és a Duna World csatornán.

Mint kiemelte, a magyar zenei kultúra sokszínű és különleges, ezért fontos, hogy a gyökereket ápoljuk.

„A rock and roll műfaja Magyarországon szinte egyidős a televíziózással, és büszkék lehetünk azokra a magyar nyelvű dalokra, amelyek az elmúlt évtizedekben születtek”

– fogalmazott.

Vincze Lilla felidézte, hogy 1986-ban a Napoleon Boulevard-ral is egy dalversenyen tűntek fel, amikor a siófoki Interpop Fesztiválon Kérlek, ne félj című számukkal győztek. Hozzátette: akkor zárt volt a piac, mindössze egy kiadó volt és egy rádió, de egy ország figyelt a fesztiválra és a zenekar több mint egymillió lemezt adott el.

„Manapság már nem beszélhetünk lemezpiacról, viszont az internettel szinte minden zenéhez hozzá lehet férni és rengeteg rádióadó működik. A Dal 2020 győztese pedig 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. Ezzel többek között motiválja az előadókat és a szerzőket, továbbá megmutatja, kik hoznak elgondolkodtató, egyedi, újszerű zenei világot a mai magyar poprock kultúrába”

– jelentette ki az énekesnő.

A Dal 2020 múlt szombati második válogatója meghozta az első maximális pontszámot a zsűritől: a Nene zenekar ezzel automatikusan továbbjutott Későre jár című dalával. Vincze Lilla a távirati irodának elmondta: több erős produkció most szombaton is lesz látható lesz, így elképzelhetőnek tartja, hogy a zsűritagok ismét 40 pontot fognak adni.

A Dal 2020 élő adásait szombat esténként 19.35-től hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A négytagú zsűriben Vincze Lilla mellett Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie – olvasható a távirati iroda összefoglalójában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás