Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Jojo nyuszi-kritika: amikor Adolf Hitler a „legjobb barátod”

Jojo nyuszi-kritika: amikor Adolf Hitler a „legjobb barátod”

Zene, Film & Kultúra

Jojo nyuszi-kritika: amikor Adolf Hitler a „legjobb barátod”

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 07:37

A héten kerül mozikba a Jojo nyuszi, ami nem az első Hitler-szatíra, de mégis tud újat mutatni, és mindaz amit nyújt, zseniális. Spoilermentes kritika.

A szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be Taika Waititi filmje, a Jojo nyuszi, amit aztán közönségdíjjal is jutalmaztak. Az igencsak megosztó és provokatív alkotást hat Oscar-díjra is jelölték, köztük a legjobb film kategóriájában. Január 23-tól végre a magyar mozikba is megérkezik az ausztrál rendező gyűlöletellenes szatírája, amit a kritikusok nem nagyon kedveltek.

A történet az olasz-belga származású Christine Leunens, Cellába zárva című regénye alapján készült, amit Waititi a saját stílusára jellemző módon írt át, és vitt vászonra.

A történet a II. világháború idején játszódik, ahol egy magányos német kisfiú, Jojo, aki rajong a fasiszta Németországért, elképzelései a világról alapjaiban rendülnek meg, amikor felfedezi, hogy egyedülálló anyukája egy zsidó lányt rejteget házuk padlásán. Csupán tökkelütött képzeletbeli barátjára, Adolf Hitlerre támaszkodva, Jojo kénytelen átértékelni megrögzött nacionalista gondolkodásmódját.

Elég sok felháborodott véleményt és rövid reakciót olvastam az interneten, amit nem egészen értek. Végül is nem Waititi az első, aki gúnyt űz Hitlerből, vagy éppen nevettetésre használja a náci nézeteket. Gondoljunk csak Charlie Chaplin 1940-es A diktátor című filmjére, vagy az olasz Roberto Benigni Az élet szép című drámájára. Míg előbbi magából a Führer-ből csinált viccet, addig az utóbbi a koncentrációs táboron humorizált.

Moldova György Hitler Magyarországon című szatíráját három nyugat-német kiadó is meg akarta jelentetni, de ha ez még nem lenne elég: a németek sem restek poénkodni saját történelmükön. Timur Vermes Nézd, ki van itt című világsikerű könyvéből 2016-ban készült filmes adaptáció, de 2007-ben is bemutattak egy német dráma-vígjátékot, ami ugyanolyan komikusan ábrázolja Hitlert, mint annak idején Chaplin. (Ezt a filmet A véresen valódi valóság Adolf Hitlerről címen lehet megtalálni; a Jojo nyuszi előtt remek alapozás – a szerk.)

Erre a bevezetőre azért volt szükség, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy Waititi előtt már mások is vakmerő módon poénkodtak a náci Németországon és a holokauszton. Ezután viszont feltevődhet a kérdés, hogy akkor minek még egy szatíra ebben a témában, Waititi viszont bebizonyította, hogy van még hús, amit le lehet rágni a csontról. A legtöbb polkorrekt iparos munkával ellentétben (csak azért sem fogok címeket mondani – a szerk.) mer újítani, olyan oldalról megközelíteni az egyébként még mindig érzékeny témát, amivel tudja, hogy sokaknál ki fogja verni a biztosítékot, mégsem tántorítja el a dologtól.

Waititi amellett, hogy megírta és megrendezte a Jojo nyuszit, maga alakítja a kisfiú képzeletbeli barátjaként megjelenő Adolf Hitlert, aki nem a kegyetlen, német diktátort akarta lemásolni, sokkal inkább egy „kisördög a válladon” jelenségként ábrázolja őt, aki – bár ez most furán fog hangzani – hozzájárul ahhoz, hogy a kis Jojo Betzler-ből „jó náci” váljon.

Mondanám, hogy a film legkiemelkedőbb jelenetei azok, amiben a Hitler-bajszos Waititi és a Jojo-t alakító Roman Griffin Davis együtt vannak, de hazudnék vele. Ugyanis a film minden jelenete zseniális, precízen megkomponált, és szórakoztató. Ez elsősorban a remek színészi alakításoknak köszönhető.

Scarlett Johansson még ezt a humanista édesanya mellékszerepet is kimaxolta, Sam Rockwell-ről pedig süt, hogy piszok jól érezte magát Klezendorf kapitány bőrében. A legnehezebb dolga egyértelműen a mindössze 12 éves Davis-nek volt, akire az egész film épül. Az ő karaktere olyan fejlődésen megy keresztül, és olyan utat jár be, hogy az jutott eszembe:

ez még egy rutinos színésznek is komoly feladat lenne, nemhogy egy gyerekszínésznek.

Ehhez képest a kisfiú jelesre vizsgázott: minden mozdulata, minden megszólalása olyan hiteles, hogy szinte másodpercek alatt megkedveltem őt.

Ahogy írtam, Waititi és Davis jelenetei frenetikusak, mégis sokkal mélyebb és beszédesebbek azok a részek, amiben Jojo és a bujkáló zsidó lány, Elsa (Thomasin McKenzie) vannak jelen. Mondhatni a fiatalok egymásra találása, és egymás segítése a filmnek azon komoly pillanatai, amiből amúgy sincsen kevés. Mert bár elég sokat lehet rajta nevetni, a végére megkomorodik a történet.

Németország bukása ugyan egy pozitív eseményként került bele a történelemkönyvekbe, a nácik legyőzésével járó mérhetetlen pusztítás és halál, az ártatlan áldozatok, a házak bombázása, és mindaz, amit a film hitelesen ad vissza, nagyon szívszorító.

Ezeknél a részeknél Waititi sem akar humorizálni, a vígjáték átalakul drámává, és bár ez elég éles váltásnak hangzik így, a filmben egyáltalán nem lógnak ki ezek a jelenetek. Sőt, sokkal hatásosabbra sikerültek, mint egy háborús darabban, mert egy olyan filmtől kapja meg a néző a borzalmat és a sokkot, amitől egyáltalán nem várná.

A Jojo nyuszi úgy komolytalankodik, hogy közben mégis komoly marad, ez pedig Taika Waititi zsenialitásának köszönhető. Biztos vagyok benne, hogy a film rendkívül megosztó lesz itthon is, de ha képesek vagyunk ledönteni magunkban a tabukat, akkor egy fantasztikus élményben lesz részünk.

A Jojo nyuszi január 23-tól látható a hazai mozikban.

Borítókép: IMDb