promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kedvcsinálót kapott a Hang nélkül 2
Borítókép:  Paramount
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Alig kell már várnunk a Hang nélkül folytatására, az előzetesre meg még kevesebbet.

A Hang nélkül valódi meglepetésfilm volt, amiben John Krasinski is megmutatta, hogy egy teljesen más világban is remekül tud érvényesülni. A második részt is ő fogja írni és rendezni, és ezen a ponton már el lehet spoilerezni azt nyugodtan, hogy szereplőként már nem tud visszatérni. Bár meglephet minket valamilyen visszaemlékezős jelenettel, ez majd kiderül.

A történet nem sokkal az első rész után veszi fel a fonalat. Az idő megy, és a Millicent Simmonds és Noah Jupe által megformált Abbott gyerekek azért nőttek kicsit, és persze visszatér Emily Blunt is, akin innentől már jóval nagyobb felelősség lesz.

„Az első filmben a két felnőtt főhős értékei szembementek egymással, ez volt a túlélés és a boldogulás. Az én karakteremnek a túlélés számított, de Emily Blunt tudta, hogy a boldogulás is fontos, mivel fel kell nevelnie a gyerekeket, hogy életrevaló felnőttekké váljanak. Mivel én már nem vagyok a filmben, Emilynek vívódnia kell azon, hogy talán a túlélés a helyes, az ő elképzelése pedig túl veszélyes”

– nyilatkozta John Krasinski a Total Filmnek, aki nem egy tipikus folytatást szeretne.

Az első teljes előzetesből okosabbak leszünk, ami információk szerint már 2020. január elsején megérkezik. Most csak egy félperces kedvcsinálót kaptunk, de legyetek csendben, amíg nézitek, különben jönnek a szörnyek.

A Hang Nélkül 2 elvileg egy héttel az amerikai bemutató után, 2020. március 26-án debütál nálunk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás