promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Defekt előzetes: ígéretes magyar thriller érkezik
Borítókép:  Gál Sándor
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Defekt című film a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával valósul meg.

Gál Sándor a Werk Akadémia filmes szakán végzett, ahol leforgatta az első díjnyertes rövidfilmjét. Azóta felfelé ível a pályája. 2017-ben készítette el a Messze az otthon című drámát, ami egy egészen más szemszögből mutatja be a háború borzalmait. A rövidfilm többek között egy Los Angeles-i filmfesztiválon is díjat kapott.

A fiatal rendező ezúttal a thriller műfajba kóstol bele a Defekt című rövidfilmjével, ami a Magyar Média Mecenatúra pályázati programjának támogatásával és az I’m Film Production & Service Kft. gyártásában készül.

„Az előző projektemben is remekül együtt tudtam dolgozni a stábommal és ez a Defektnél sem volt másképp. Minden stábtagnak óriási köszönet jár ezért. Csernai Judith, a film támogatója és producere ezúttal is örömmel állt mellénk, a képi világért Pápai Dániel, a hangért Nagy Gergely felelt. A vágást viszont magam csinálom, ahogy az eddigi filmjeimnél is”

- nyilatkozta portálunknak a rendező, aki a forgatókönyvet is maga írta.

A Defekt egy háromszereplős történet, amiben Gerlits Réka, Szitás Balázs és Balla Riana Emma játszanak, aki hamarosan a Netflixen futó The Alienist 2. évadában lesz látható. A forgatás októberben ért véget, jelenleg az utómunkák zajlanak.

A történet szerint az éjszaka közepén egy nő hazafelé tart a kislányával, amikor az autójuk defektet kap. A semmiből felbukkan egy idegen férfi, aki felajánlja a segítségét. A nő gyanakodni kezd, hogy a segítő szándék mögött valami sötét terv lehet, ezért megpróbál kiutat találni a helyzetből.

A rövidfilm 2020 elején készül el, utána pedig fesztiválokon lesz megtekinthető. Addig is a film hivatalos Facebook-oldalán lehet követni a Defekt útját.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás