promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elfogyhat a lelkesedés a Marvel-filmek iránt?
Borítókép:  Marvel
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Disney szerint nem, pont ezért terveznek ötödik fázist is.

Mivel most nincsenek Marvel alkotások a láthatáron, így a szaksajtó azzal volt elfoglalva, hogy mik érkezhetnek, a mindenes sajtó meg azzal, hogy például Martin Scorsese, meg Francis Ford Coppola is beszólt ennek az univerzumnak. Ezután néhány rendező visszaszólt, aztán Scorsese megint odaszólt, aztán a Bob Iger, a Disney vezérigazgatója is reagált, de szegény ennél ostobábban nem is tehette volna.

 

Ahogy a Joker is mutatja, van remény, és van igény a sötét hangulatú, komolyabb mondanivalóval rendelkező képregényfilmek iránt. Ne értsen félre senki, mert mindkettőre szükség van, azonban az tény, hogy Hollywood producerei rendre félredobták a korhatáros filmeket. Most azonban Todd Phillips és Joaquin Phoenix duója olyat tett le az asztalra, ami közeledik az egymilliárdos bevétel felé. Néhány producer most kapja fel a fejét, hogy van egy közönség, akikről teljesen elfeledkeztek.

Todd McFarlane is korhatáros Spawn mozit akart csinálni, de hallani se akart róla senki, ha R-besorolású lesz. Amióta pörög a Joker, mindenki elkezdte hívogatni.

Ha be is indul ez a dolog, a Marvel és a Disney ettől függetlenül nem fog átállni, és továbbra is építgetni fogják a saját kis univerzumukat. Azonban mi lesz, ha egyszer tényleg megunja ezt a közönség? A nagy kérdést a The Hollywood Reporter kerekasztal beszélgetésén tették fel Alan Horn-nak, a Disney társelnökének.

„Szerintem erre egyértelműen nem a válasz. Ha a film története megfog, emellett van humora és szíve – két dolog, amihez nagyon ragaszkodok –, ráadásul remekül van tálalva, akkor annak az alkotásnak lesz közönsége. De ki tudja?”

A végén azért Horn is elbizonytalanodott kicsit. Nem tudni mit hoz a jövő, de az biztos, hogy egy műfaj nem tud huzamosabb ideig uralkodni, mert a nézőknek kell a váltás. Szerintem rá lehet-e unni a Marvelre? Persze! Csak nem tudni, hogy mikor!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás