Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Mit csinálnál, ha leszakadna a fél arcod, de életben maradnál?

Mit csinálnál, ha leszakadna a fél arcod, de életben maradnál?

Zene, Film & Kultúra

Mit csinálnál, ha leszakadna a fél arcod, de életben maradnál?

Zene, Film & Kultúra

CST - 2019.10.19. 18:17

A XX. század elején egy komplett generáció masírozott a kaszás kezei közé. Milliók vesztették életüket a Nagy Háborúban. Na, de mi történt azokkal, akik ugyan megúszták, de testileg és lelkileg megtörve jöttek haza? Ők még éltek vagy már meghaltak? Esetleg nekiláttak üzletelni azzal, ami annyira adott volt, a halottakkal és az emlékezéssel? A Pierre Lemaitre regénye alapján készült filmben ezt teszik a visszatérők. Viszontlátásra odafent háttértörténeti elemzés.

2017, Franciaország, Albert Dupontel rendezésében (Pierre Lemaitre regénye alapján), dráma, feketekomédia, háborús film.

Tér és idő? Franciaország, 1918 után.

Jelentőség? Az első világháború centenáriuma. 100 éve volt az első nagy világégés, amikor a háború fogalma új dimenzióba lépett, minden eddiginél brutálisabb harcok folytak Európában.

Kinek ajánlom? Fősodorbeli történet, nem mainstream megközelítésből. Bölcsészkart megjárt közgazdászok és marketingesek előnyben.

Felfordult világ

Mi történik a filmben?

Az első világháború utolsó pillanataiban járunk, a harcoknak bármikor vége lehet. Már nem kellene rohamot vezényelni, de a vér szagától megittasult, szadista főhadnagy a németek ellen küldi a francia katonákat.

Egy kiprovokált, utolsó nagy öngyilkos futás, amely után ezrek maradnak holtan a csatatéren.

Két barát, Albert, a könyvelő és Edouard, a művész egymást menti, az egyikük pedig elveszti a fél arcát. A kórházban eszmél, beszélni nem tud, így csak elmutogatja: ő bizony nem akar hazatérni a művészetét el nem fogadó apjához, társát pedig arra kéri, ölje meg őt bürokratikusan, nevét valahogy kotorja az elhunytak papírjai közé.

A háború után közösen kezdenek új életet. Albert nem kapja vissza állását, csak vegetál, a harctérről visszatérők a társadalom peremén tántorognak. Edouard hiperaktívan, de elvonultan tengeti napjait, színpompás maszkokat készít, amelyekkel elrejti a világ elől az arcát, de nemcsak magában művészkedik, tehetségét később pénzre is váltja. Kihasználva a háború utáni éledező emlékezés-éhséget, emlékműveket tervez, amelyet Albert segítségével kiadnak egy katalógusban is. Majd várják a felajánlásokat. A szobrok persze sohasem készülnek el, a két főhős azonban busásan meggazdagodik az akción.

Ha az élők semmibe veszik a frontról hazatérőket, a visszatérők a halál farvizén kezdenek új bizniszbe. 

Eközben a főhadnagy is a háborúból csinál üzletet. Koporsógyáros lesz, aki szintén kihasználja a felfordulást, a még nincs – már nincs helyzetet. A koporsók méretét elcsalja, a halottakat csak úgy beszuszakolják a koporsónak csupán némi eufemizmussal nevezhető faládikákba. A bürokrácia később lecsap, fény derül az álnokságokra mindkét sztoriszálban.

A két sztorit Edouard családja fűzi össze. Nővére a főhadnagy felesége lesz, míg apja az emlékműtervek közül választó bizottság egyszemélyes elnöke, aki felismeri fia rajzait. És elindul, hogy megkeresse a halottnak hitt Edouardot.

Emlékezet-éhség

Miért pont Franciaországban készül ilyen film?

A franciáknál hatalmas kultusza van az első világháborúnak, a győztes honvédő háború előkelő helyet foglal el az ország történelmében. Ráadásul 2014 és 2018 között centenáriuma volt az első nagy világégésnek. Az emlékezet 100 éve épül.

A harcok színterein az utolsó lövés után azonnal elkezdődött az emlékezés.

Felépült az első osszárium, mindenki emlékezni akart, elmondani és valamicskét megérteni az elmondhatatlant, a felfoghatatlant. Arra máig nem tudunk egyértelmű választ adni, hogy miért robbant ki a világháború. Elméletek születnek és élnek egymás mellett, anélkül, hogy egyik is megnyugtató választ adna a kérdésekre.

A háború után a vezetők a nemzeti érzület fokozására kezdték használni az emlékműveket, komoly versenyfutás indult az egyes városok és grémiumok között, hogy ki húzza fel az elsőt, a legszebbet és a legnagyobbat. Az élők egyben saját bűntudatuk enyhítésére is szánták a kőmonstrumokat. Így az óriási érdeklődés, a rengeteg adomány – ahogy a filmben is, és így Edouard apja is, aki engesztelhetetlen bűntudatot érez fia elvesztése miatt.

És pont itt hatalmas ellentét feszül a gyilkos négy évben a fronton szolgálatot teljesítő bakák és az otthonmaradtak között.

A katona szabadulni akar a borzalmaktól, óriás teherként érzékeli az emlékezést (és a belekényszerítést egy elvárt szerepbe), míg az állampolgár és a kormány a hőskultusz felpörgetésén sáfárkodik, értelmet akar adni a halálnak.

A gyász csendes érzékeltetése helyett így a hősi lendület dominált az alkotásokban. Ezt megfigyelhetjük a filmben a katalógus ábrázolásain is. A hőskultusz teljesen átalakult, a halottak kiváltsága lett, még akkor is, ha olykor az élőkre, a hadszíntérről hazaérkezőkre is használták.

Háborús brutalitás

A fronton vagy otthon?

Edouard nem térhet vissza az élők közé, ezt ő is nagyon tudja. Szörnyű sérüléseket szenvedett, a harctéren hagyta állkapcsát, arca eldeformálódott, beszélni nem tud, injekciós tűvel adagolják neki az ételt. Nem éppen az a látvány, amelyre az élők emlékezni akarnak a vérgőzős idők után. 

Az első világháború különleges helyet foglal el a polgárosodással párhuzamosan a brutalitás útjára lépett ember történelmében.

A nemzeteket feszítő korszak előestéjén addig nem látott gépszörnyetegek és fegyverek jelentek meg a horizonton, így az orvostudomány előtt nem volt kétséges, hogy pusztító évek jönnek. 

A horrorsérüléseket szenvedett katonák a társadalom szélére sodródtak. Az USÁ-ban és Nagy-Britanniában szobrászok, így többek között Anna Coleman Ladd és Francis Derwent Wood aprólékos munkával készítették el az első protéziseket, amelyek pótolták a hiányzó testrészeket.

Edouard minden tehetségét latba vetve készíti el saját maszkjait, hogy eltakarja azt, amit az emberek nem akarnak látni. A filmben folyamatosan váltogatja az érzékeny művészettel kreált kamuflázsait. Számára ez menekvés és lehetőség is egyben, hogy új életet kezdjen. Nagy svindlibe mártja tehát a kreativitását: szürreális fekete komédia ez a javából, amolyan igazi, vérbő, a múlttal szembenézni akaró film, amely könyörtelenül görbetükröt tart a francia hőskultusz elé, merthogy közben az emlékezők éppen csak azokról feledkeztek meg, akik a főszereplők voltak akkoriban.

A rendező, Albert Dupontel a brutalitást és embertelenséget a humor szemüvegén láttatja. Ehhez pedig szükségszerűen a háború szélsőséges kilengéseit hozza egybe, egy film kedvéért.

Az elvesztett arcú ember, aki fiktív emlékműveket skiccelve szerzi meg azt, amivel boldogulni tud az új viszonyok között (és ami talán járna is a veteránonak).

A háború borzalmainál talán sokkal brutálisabb az otthoniak képmutató viselkedése.

Koporsógyár

Mégis ki nyugszik ott? És abban?

A főhadnagy is a halottbizniszben utazik, ő vezeti a totális háború után a katonák el- illetve újratemetését. Erre nem volt idő a pusztító 4 év alatt, hiszen naponta több tízezren haltak meg a lövészárkok közti senki földjén.

Jellemző, hogy a harcok után 15 évvel is több ezer holttestet találnak. Sokan sohasem térhetnek haza. 

Az emlékműállítás láz tehát nem véletlen, és az is a Nagy Háború nóvuma, hogy a katonák nevei egytől egyik felkerülnek az emlékművekre. Közben pedig országonként elterjed az Ismeretlen Katona sírja jellegű monumentum (pl. Hősök terén Magyarországon), amely a háború katonahalottainak óriási tömegére emlékezteti a közösséget.

A főhadnagy svindlije éppen azt használja ki, hogy egyszerűen lehetetlen azonosítani minden halottat. Gombamódra nőnek ki a temetők a harctereken (1920 után 300 ezer halottat exhumálnak Franciaországban, és közpénzen újratemetik őket szülővárosukban), ez hatalmas munka, több tízezren dolgoznak azért, hogy örök nyughelyre kerüljenek a halottak. Kiváló biznisz, hiszen a temetők messze voltak a gyászolóktól, ki tudja, hogy kerültek a hullák a koporsókba, és hogy mégis kiket rejtenek a faládikák? Nehéz logisztikai feladat, amely közben a hatóságok követtek el szervezési hibákat...

A film egyik legabszurdabb jelenete, amikor a temetőben végbemenő ellenőrzés során a hivatalnok megállapítja, hogy a koporsók alapján a franciák csupa törpét küldtek a frontra. Ez persze logikus, hiszen így a németek nem látták őket a lövészárkokban. Szóval tombol a korrupció a háború után (is), mindenki nagyot akar szakítani, és valaki morálisan sem retten vissza semmitől.

Elhazudott történelem

Mikor veszik el az igazság? 

Hogy mi történt valójában, azt csak a háborút megjártak tudják, csak éppen az a bökkenő, hogy ők a borzalmakról nem akarnak beszélni. Így marad az, amit látni szeretnénk. A valóság már a háború utáni első percben elveszik. Edouard alakja is szimbolikus, nem is érzékeljük, hogy baj lenne, hogy nem tud beszélni, mivel nincs szükség szavakra, a traumát nem lehet kibeszélni.

A svindil nagyon jól sikerül, a főhősök ebben saját önigazolásukat is megpillantják. A film a háború pátosza elleni kíméletlen vádirat, így emelkedik mondanivalója egyetemes igazsággá. Bőségesen találnánk hasonló hazai témákat is, amelyekből kiváló filmeket lehetne készíteni. Simán ide hozható a tiszazugi arzénes asszonyok esete is, akik a háborúból hazatérő veterán férjeiket mérgezték meg. Egy kis történelmi dráma, amelyben benne feszül egy teljes korszak mondanivalója, és amellyel elmondhatjuk, hogy mi is történt valójában, és közben mi az, ami mégis bent maradt az emlékezés fősodrában.