Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

A mozik nem tudják úgy vetíteni a Gemini Man-t, ahogy kellene

A mozik nem tudják úgy vetíteni a Gemini Man-t, ahogy kellene

Zene, Film & Kultúra

A mozik nem tudják úgy vetíteni a Gemini Man-t, ahogy kellene

Zene, Film & Kultúra

Toronicza Péter 20:30

A nagyközönség számára mától elérhető a Gemini Man, de mégsem tudjuk majd a teljes pompájában élvezni.

Nagyon sokat kellett várni arra, hogy a Gemini Man megszülessen, mivel már 1997 óta tervben volt. Rendezők, színészek, írók sokasága került a közelébe, de hiába volt meg az ötlet, a technika még nem tette lehetővé a megvalósítását. El kellett jutni arra a pontra, hogy a CGI felfejlődjön. Így történhetett meg, hogy Will Smith játszhatja a fiatal önmagát is.

Ahogy a kollégám is írta a kritikájában, a Gemini Man nem a sztorija miatt király, hanem mert technikailag tökéletes, és ezzel minden külföldi kritikus egyetért. Ne mély párbeszédeket várjunk tőle, ha beülünk rá a hétvégén, és ne is agyeldobós történetet, hanem olyan akciókat és látványvilágot, amitől szemorgazmusunk lesz.

 

Ang Lee rendező még sem tudja teljesen azt nyújtani a szemünknek, amit ő elképzelt. Azt akarta volna, hogy a nagy hármas összeálljon, vagyis: 3D, 4K felbontás, és 120 fps. Az előző kettőt már mindenki ismeri, inkább a harmadik szorul magyarázatra.

Az fps a filmes szakiknál a Frames Per Second rövidítése (igen, játékos nyelvben First Person Shooter lenne). Ez azt jelenti konkrétan, hogy másodpercenként hányszor frissül a kép. A tudomány oldalába annyira nem akarok belemenni, de az agyunk 24 fps-nél érzi folyamatosnak a képet. Egy 60 fps és 4K felbontás már nagyon erős tud lenni látványban. Ang Lee ezt emelte fel 120-ra.

A baj csak az, hogy a rendező hiába akart  száz százalékos látványt, a mozik képtelenek a hármas együttállásra. A Polygon is megjegyzi, hogy 14 észak-amerikai mozi van, ami képes 120 fps-ben és 3D-ben vetíteni, de ehhez már nem jár a 4K felbontás.

Szóval, Ang Lee olyan formában tálalja a Gemini Man-t, amit moziban ti bizony nem fogtok visszakapni. Szomorú…

Borítókép: Ben Rothstein/Paramount