Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Joker-kritika: Olcsó komédia vagy zseniális őrület?

Joker-kritika: Olcsó komédia vagy zseniális őrület?

Zene, Film & Kultúra

Joker-kritika: Olcsó komédia vagy zseniális őrület?

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 08:30

Megnéztem a Joker című filmet. Remegő kézzel jöttem ki a teremből. Egy biztos: Joaquin Phoenix Oscar-díjat érdemel!

„Tele a fejem negatív gondolatokkal”

– hangzik el a címszereplő, Joker, vagyis akkor még Arthur Fleck szájából. Nos, az én fejem egyáltalán nincs tele negatív gondolatokkal, sőt, megmondom őszintén, nagyon nehéz megfogalmazni mindazt, amit gondolok erről a filmről. Körülbelül kedd délben jöttem ki a vetítésről, de most már szerda délelőtt van, és még mindig a hatása alatt vagyok.

Kezdeném onnan, hogy én már kiskorom óta mindig a negatív, a gonosz karakterekkel szimpatizáltam, Jafar, Zordon, Darth Vader, csak hogy néhányat említsek. És ezek között természetesen ott volt mindig Joker, akit először Jack Nicholson megformálásában láttam Tim Burton 1989-es Batman filmjében. Majd megismerkedtem Mark Hamill figurájával, aki csak hangban adta a Bűn Bohóc Hercegét, de olyan velőtrázóan, hogy a mai napig a kedvencem.

Heath Ledger Jokere megint más volt, eleve Christopher Nolan Batman-trilógiája máshogy közelítette meg nemcsak a Sötét Lovag karakterét, de Jokerét is. A mozis feldolgozások közül egyértelműen Jared Leto lóg ki a sorból, az minden volt, csak nem Joker. Nem akarok most ebbe mélyebben belemenni, sem vitába szállni azokkal, akik esetleg szerették az ő verzióját – tény, hogy az egy másfajta Joker, de nem az „igazi” Joker. Nekem meg aztán tényleg, hogy nem! Végül elérkeztünk Joaquin Phoenix verziójához, és egyben az idei év egyik leginkább várt alkotásához, a Velencében Arany Oroszlán-díjjal és vastapssal jutalmazott Jokerhez.

Tudom, ez a magyar mozikban nem szokás, de szívem szerint a végén felálltam volna, és végigtapsoltam volna én is a stáblistát. Aki azt hiszi, hogy már éppen elég Jokert láttunk, és felesleges még egy bőrt lehúzni erről a karakterről, az nagyon téved.

Őszinte leszek, mikor az első kiszivárgott fotón megláttam Phoenix Jokerét, félrefordítottam a fejem, és ennyit mondtam:

„He?!”

Majd az első trailer berobbanása közben minden kételyem elszállt. Már akkor tudtam, hogyan kell viszonyulnom ehhez a filmhez. Ez nem egy újabb képregényfilm, nem Batman legnagyobb ellenfelének eredettörténete, aki majd összecsaphat Robert Pattinsonnal Matt Reeves filmjében. Felejtsen el mindenki mindent, amit eddig tudott Jokerről! Nem szabad ezt a karaktert sem a képregényekből ismert Bűn Bohóc Hercegéhez, sem pedig az eddig látott Jokerekhez hasonlítani.

Emlékezzünk csak vissza! Mi volt, mikor bejelentették, hogy Ledger lesz a Nolan-féle Batman Jokere. Ugyanolyan hiszti, mint most Phoenix-nél. Mert hogy Jack Nicholson így, Jack Nicholson úgy. Aztán hoppá! Csak nem egy zseniális alakításhoz van szerencsénk? Ó, dehogynem! És puff, el is halkult mindenki. Most ugyanez folyik. Még ki se jött a film, de már az előzetesek alapján szidják a filmet. Kirekesztjük, különcnek tartjuk. Idegennek, mert nem olyan, amilyennek szeretnénk, hogy legyen. És pont ilyen maga Joker is. Egy idegen, akiről nem tudjuk, hogy honnan jött, hogy milyen a múltja, hogy mi vezette őt a gyilkoláshoz és a bűnözéshez, mi az oka annak, amit csinál? Semmit sem tudtunk róla. Mostanáig.

A Joker története a ’80-as évek Gothamjébe kalauzol el minket, ahol a téveszmékkel és egy ritka betegséggel küzdő Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) bohócként keresi a pénzt, és nyomorúságos körülmények között él beteg édesanyjával. Ők képviselik az alsó osztályt, a társadalom pöcegödrét, akikre a nagykutyák még vakkantani sem hajlandók. Utóbbi rétegbe tartozik a gothami polgármester-jelölt, Thomas Wayne, és Murray Franklin (Robert De Niro), aki egy talkshow házigazdája.

Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a film Arthur Jokerré válását meséli el. Azt, hogy egy beteg, kitaszított embert hogyan képes teljesen tönkretenni ez az őrült világ, hogy aztán a napiszintű verés, rugdosás, és megaláztatás után végül az elégedetlenkedők vezérévé, egy mozgalom szimbólumává, magává a Bűn Bohóc Hercegévé, azaz Jokerré váljon.

Ez nem egy szuperhősfilm, még csak nem is igazán képregényfilm. Hatalmas pirospont a Warnernek, amiért volt bennük annyi tökösség, hogy bevállalták ezt a filmet. Letettek arról, hogy majmolják a Marvelt, már a maguk ösvényét tapossák, és ezért adtak teljesen szabad kezet Todd Philipsnek. És ez nagyon jót tett a filmnek, ami nem csak egy bűnözőgéniusz születésének története, ez egyben egy ember drámája is. Tegyünk félre mindent, amit eddig Jokerről tudtunk, és kezeljük úgy a filmet, ami amúgy is lenni akar. Karaktertanulmányként.

Igen, ez a film egy emberre fókuszál, így a többi színész eltörpül mellette, mindössze lelkes statisztának tűnnek Joaquin Phoenix mellett, akire egyetlen szót tudok csak mondani:

zseniális.

Kevés olyan színészt láttam, aki ennyire átadta volna magát egy szerepnek. Teljesen eggyé vált a karakterrel, és amikor nem beszél, akkor is látjuk rajta, hogy mi van a fejében. Az ő beteg, elborult játéka már egy elég nyomós indok arra, hogy megnézzük a filmet.

Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy a Joker egy mestermű. Todd Philips teljesen kiforgatta azt, amit mi eddig képregényfilmként ismertünk, majd saját képmására újraformázva felnevelte, és így kaptunk egy olyan alkotást, ami akárcsak Nolan Batman-filmjei, vagy a Logan, ami felnőtt, és nyíltan kritizál.

Nem rest kimondani, hogy mit gondol a ’80-as évekről, a mi korunkról, a társadalomról és a médiáról. Mindezt úgy teszi, hogy egy pillanatig sem dicsőíti Jokert. A film nem foglal állást egyik oldalon sem, ő csak elmesél egy történetet egy férfiról, aki egy pocsék komikusból őrült bohóccá válik. És felteszi nekünk a kérdést, amit mindenki eldönthet saját maga:

vajon Arthur az őrült, vagy az egész világ?

Természetesen nagyon megosztó lesz a film. Hiszen már most mennyien vannak, akik a film negatív hatásairól beszélnek, vagy vegyük csak a DC-rajongókat, akik a maguk Jokerét, vagy csak a hitelességet fogják keresni benne. Igen, mint minden film, a Joker is ki van téve annak, hogy nem fogja mindenki szeretni. Ez benne van a pakliban. Viszont nem minden filmről mondható el, hogy beszélgetnek róla. Márpedig a Joker nagyon sokáig lesz beszédtéma.

Azt senki sem veheti el tőle, hogy kreatív, merész és felkavaró. Nem hiszitek el, de a film utolsó fél órájában folyamatosan remegtek és kihűltek a kezeim. És ez még egy órával a vetítés után is tartott. Ha az embert magába szippantja ez az őrület, akkor a film után még sokáig a hatása alatt maradhat. Mint ahogy én is.

Kicsit sajnálom, hogy szinkronos volt a sajtóvetítés, de azt el kell mondanom, hogy Rátóti Zoltánt egy kiváló színésznek tartom, és itt is remek munkát végzett Joker szinkronizálásával. De az ember mégiscsak szeretné hallani Joaquin Phoenix eredeti hangját, és azt a nevetést, amitől már az előzetes alatt is libabőrös lettem. Még a héten sort kerítek a feliratos verzióra.

A Joker egy komoly Oscar-esélyes mestermű, ami az én véleményem szerint az idei év eddigi legjobbja. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha képesek vagyunk levetkőzni a Heath Ledgerhez való kényszeres hasonlítgatást, és otthon hagyni mindazt, amit eddig Jokerről tudtunk, akkor biztos vagyok benne, hogy egy fantasztikus filmélményben lesz részünk. Ha nem is nyeri el mindenki tetszését a film, a legfontosabbat sose feledjétek:

mindig mosolyogjatok!

Borítókép: Wallpaper Cave