promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új orvosos komédia érkezett: Carol's Second Act
Borítókép:  CBS
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Legalábbis próbálkozik vele a CBS, meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

A Dokik után nagyon nehéz ebbe a világba betörni egy orvosos vígjáték sorozattal, ráadásul a középpontjában ennek is rezidensek lesznek. Többkamerás műfaj, és persze klasszikusan alá teszik a nevetést, hogy tudd, mikor van a poén, még akkor is, ha egyáltalán nem vicces.

Patricia Heaton szerethető és jó színésznő. Ugyebár neki két nagy dobása volt, az egyik a Szeretünk, Raymond!, a másik pedig A semmi közepén, de beleugrott mostanság olyan projektbe is, amit elég hamar elkaszáltak. Hamarosan kiderül, hogy a Carol's Second Act-et mennyire fogja bírni a közönség. Abszolút pozitív, hogy a nevek között ott van a Twin Peaks sztárja, Kyle MacLachlan, akit oda-vissza imádok.

Carol, az 50-es éveiben járó kétgyerekes anyuka a tanárkodást lezárva orvos szeretne lenni a sztori szerint. Bekerül a fiatal gyakornokok közé, és elkezdi egy teljesen új szakaszát az életének.

Első ránézésre amúgy tipikusan olyan szériának tűnik, amit ha elkapsz a tévében lehet belenézel, de érdekelni túlságosan nem fog.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás