promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hasított az amerikai mozikban az Az második felvonása
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Persze nem tudott annyit hozni, mint az első rész.

Nem volt kérdés, hogy az Az - Második fejezet lesz az első a mozikban, már csak arra kellett választ kapnunk, hogy a nyitányával túl tudja-e szárnyalni az első részt. Hát nem tudta, de a 91 millió dollár így is nagyon jónak számít.

Azonban a 2017-es első felvonás 123 millióval tudott nyitni, szóval ezt nem sikerült behozni. A kritikusok jelezték is a nézőknek, hogy jó filmet fognak kapni, de ne készüljön senki az első epizód színvonalára.

Globálisan is jól termelt a film, mivel 185 millió dollárt tudott összekalapozni, és a 70 milliós költségvetés mellett ez már igen jónak hangzik.

A többi alkotásra gyakorlatilag nagyon kevesen voltak kíváncsiak, semmi sem tudta átlépni a 10 milliós határt. A múlt heti aranyérmes a Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása 6 millióval esett be a második helyre. Bár ez nagyon sokáig vezette a listát, de jelenleg így is csak 53 milliónál tart Amerikában.

A Jó srácok 5,4 millióval bronzérmes, és 82 milliónál tart világszinten. Ez vígjátékhoz képest remek teljesítmény, szóval Seth Rogen csapata örülhet.

A többiek már mind 5 millió dollár alatt voltak, bár ez pont Az oroszlánkirályt érdekli a legkevésbé, ami már lassan 1,6 milliárd dolláros bevételnél jár.

A top 10 további versenyzői így jönnek sorban: Az oroszlánkirály, Overcomer, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, The Peanut Butter Falcon, Lidérces mesék, Aki bújt, Dóra és az elveszett Aranyváros.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás